Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

ManCity: Guardiola a védelmet erősítené

A legfrissebb hír szerint Pep Guardiola kiadta a parancsot beosztottjainak, hogy térképezzék fel a lehetőségeket, és találják meg azokat a játékosokat, akiket már januárban lehetőségül lenne leigazolni, hogy megfelelően pótolni tudják pótolni a megsérült Benjamin Mendyt.

mendy001

A 23 esztendős Mendy idén nyáron szerződött a Manchester Cityhez, ahol azonnal alapemberré vált a védelem bal oldalán. Ám a jó kezdés után a korábbi Monaco játékos keresztszalag-szakadást szenvedett a térdében, és jelenleg is operáció előtt áll, míg visszatérése legkorábban a tavaszi hajrá második felében várható. Már, ha egyáltalán pályára léphet még ebben az idényben a négyszeres francia válogatott bekk.

Természetesen a csapatnak azonnali megoldásra van szüksége a védelem baloldalán, lévén a Citynél szeretnének végre révbe érni a Bajnokok Ligájában, és persze visszavágynak a Premier League trónjára is. Tegnap Guardiola a sajtónak is lenyilatkozta, hogy bizony Mendy minimálisan is hat hónap hosszúságra nyúló kényszerpihenője miatt januárban kénytelenek lesznek védőt igazolni.

Egyelőre a „Kékek” védelmének baloldalán Fabian Delph tevékenykedik, várhatóan ő fog játszani ezen a poszton a Stoke elleni mai bajnokin is.

Balogh József