Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

La Liga 2: Élre állt az Osasuna! – Eredmények, Tabella

A spanyol bajnokság másodosztályában továbbra is nagyon közel, egészen pontosan egy győzelmen belül áll egymáshoz nyolc csapat is, így a helyzet mondhatni változatlan az előző kör után megfogalmazott ‘kiegyenlített erőviszonyokhoz’ képest.

Az Osasuna-játékosok öröme érthető, élre álltak a bajnokságban (Kép: )

Mivel a tabella elején helyet foglaló csapatok közül a legtöbben döntetlent játszottak a 10. fordulóban, így továbbra is nagyon kiegyenlítettnek tűnik a mezőny. Apró változás, hogy az élen immáron a nyolc bajnokija óta veretlen Osasuna áll. Ehhez a pamplónaiaknak elég volt egy döntetlen a Zaragoza otthonában. A tavaly még első osztályú Sporting a harmadik jelenleg, és a Granada is kezd egyenesbe jönni, hiszen egy győzelemre van az éllovastól!

Szokás szerint említsük még meg, hogy a sérült Hidi Patrik nélkül felálló Real Oviedo pont az előbb említett Granadától kapott ki. Az élvonalbeli gárdák tartalékcsapatai közül pedig négy meccs után újra győzni tudott Barca B-t, Sevilla B ellenben a mezőny továbbra is egyetlen nyeretlen csapataként a tabella leghátsó pozíciójában kullog.

Térjünk ki még kicsit a Valladolid támadójának Jaime Matának a teljesítményére, aki a góllövő lista élén áll 9 találatával, és a hétvégén is betalált csapata aktuális ellenfelének! 10 meccs – 9 gól: Dicséretes mutató!

Folytatás egy hét múlva…

A 10. forduló eredménysora:

A tabella állása: