Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

EL: megérkezett Európába a Köln, gálázott a Plzen

Két magyar érdekeltségű találkozót rendeztek a G. csoportban, míg a H-ban a Köln közel került első pontjaihoz.

plzen

G. csoport

Ahogyan azt megszokhattuk, Korhut Mihály kezdőként kapott lehetőséget a Beer-Sheva együttesében, míg Vécsei Bálint a kispadon kezdve nézte a Plzen gáláját a Lugano ellen. A csehek szemernyi kétséget sem hagytak afelől, melyik együttes a jobb, hiszen már az első félidőben eldöntötték a három pont sorsát. A korai góljukra ugyan érkezett még válasz a svájciaktól, ám gyorsan visszavette az előnyt a söréről híres város együttese, hogy a szünet előtt a harmadik találatot is bevigyék. A szünetet követően újabb gólt vágott a cseh csapat, majd közel fél órát kapott a magyar középpályás a svájciaknál.

FBL-EUR-C3-FSCB-HAPOEL

Relatíve gyors gólváltással jelentkezett Bukarestben az FCSB, valamint a Beer-Sheva, mást szinte nem is lehetett feljegyezni a román és az izraeli együttes kapcsán, hacsak azt nem, hogy a Beer-Sheva az első félidőben négy sárgát is begyűjtött. A második félidőben már nagyobb esemény nem történt, pedig a hajrában fölénybe kerültek a házigazdák, gólt azonban nem tudtak szerezni.

Plzen – Lugano 4-1 (3-1)
Helyszín: Doosan Arena; Vezette: Lardot (belga)
Gólszerzők: Krmencik (4., 19.), Horava (45.), Cermak (56.) ill. Mariani (15.)
Sárga lapok: Petrzela (73.), Limbersky (78.) ill. Carlinhos (60.), Daprela (80.), Sulmoni (86.)
Kiállítás: – ill. –

Plzen: Hruska – Reznik, Hejda, Hajek, Limbersky – Horava (Zivulic, 86.), Hrosovsky – Petrzela, Cermak, Kopic (Pilar, 74.) – Krmencik Reznicek, 65.). Vezetőedző: P. Vrba

Lugano: da Costa – Mihajlovic, Sulmoni, Golemic, Daprela – Sabbatini, Ledesma (Miloavljevic, 84.), Mariani – Bottani, Gerndt (Bnou, 76.), Carlinhos (Vécsei, 62.). Vezetőedző: P. Tami

FCSB – Hapoel Beer-Sheva 1-1 (1-1)
Helyszín: Arena Nationala; Vezette: Ozkahya (török)
Gólszerzők: Coman (31.) ill. Sahar (37.)
Sárga lapok: Man (45.), Pintilii (83.) ill. Elo (6.), Vitor (15.), Nwakaeme (25.), Radi (36.), Taha (74.)
Kiállítás– ill. –

FCSB: Florin – Enache, Larie, Balasa, Maranho – Pintilii, Filip – Man (Teixeira, a szünetben), Budescu, Coman (Tanase, 65.) – Alibec (Gnohere, 71.). Vezetőedző: Dica

BeerSheva: Goresh – Elo, Vitor (Ohana, 71.), Taha, Korhut – Radi, Abd Elhamed, Einbinder – Cuenca (Melikson, 77.), Sahar (Barda, 82.), Nwakaeme. Vezetőedző: Bakhar

FBL-EUR-C3-ARSENAL-RED STAR BELGRADE

H. csoport

Úgy kezdett otthon a Köln, mint az első fordulóban az Arsenal ellen, azaz megszerezte a vezetést, más kérdés, hogy megtartani nem tudta, merthogy a BATE négy perc alatt fordított az első játékrész hajrájában, ám a németek nem adták fel, és a második játékrész elején egalizáltak. Sőt! Nem sokkal az egyenlítés után a fordítás is összejött Stöger legénységének. S ha ez nem lett volna elég, a hajrában belőtték a negyedik góljukat is. Ezzel megszerezte első sikerét a kölni alakulat, amely azonban így is nehéz helyzetben van, merthogy mindenképpen nyernie kellene utolsó két csoportmeccsét, ha tovább akar jutni, ám ez sem garantálja a kieséses szakaszba jutást. Ha egy üzlet beindul! Az első fordulóban szerzett egy gólocska mellé a BATE ellen hozzátettek ötöt a németek, amivel már nem néz ki olyan gyászosan a nemzetközi termés, más kérdés, mennyit érhet a folytatásban a mostani siker?

A kvartett favoritja megszenvedett a Crvena zvezda ellenében, hiszen sokáig csak helyzetekig jutott, gólig nem, de az egy pont is továbbjutást jelentett a londoniaknak, köszönhetően a BATE pontvesztésének.

Köln – BATE 5-2 (1-2)
Helyszín: RheinEnergieStadion; Vezette: Stavrev (macedón)
Gólszerzők: Zoller (17.), Osako (54., 82.), Guirassy (63.), Jojic (90.) ill. Milunovic (31.), Signevich (35.)
Sárga lapok: Sörensen (79.), Maroh (84.) ill. Gajduchik (45.), Milunovic (53.), Stasevich (62.)
Kiállítás: – ill. –

Köln: Horn – Sörensen, Maroh, Heintz, Rausch – Clemens (Osako, a szünetben), Lehmann, Özcan, Bittencourt – Zoller (Olkowski, 83.), Guirassy (Jojic, 70.). Vezetőedző: P. Stöger

BATE: Scherbicky – Rios, Gajduchik (Touminen, 82.), Milunovic, Polyakov – Volodko (Rodionov, 70.), Dragun – Gordejchuk (Volodjko, 60.), Ivanic, Stasevich – Signevich. Vezetőedző: Yermakovich

Arsenal – Crvena zvezda 0-0 (0-0)
Helyszín: Emirates Stadion; Vezette: Banti (olasz)
Gólszerzők– ill. –
Sárga lapok: Holding (70.) ill. –
Kiállítás: – ill. 

Arsenal: Macey – Debuchy, Elneny, Holding – Nelson, Coquelin, Willock (Nketiah, 68.), Maitland-Niles – Walcott, Wilshere – Giroud. Menedzser: A. Wenger

Crvena zvezda: Borjan – Stojkovic, Le Tallec, Savic, Gobeljic – Krsticic, Donald – Srnic, Kanga (Milic, 70.), Radonjic – Boakye. Vezetőedző: V. Milojevic

A csoportok állása:

el-gh

~GS~