Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Vb 2018: az olaszok északon fáztak rá a svédek ellen! – videóval

Ma újabb világbajnoki pótselejtezős párharc vette kezdetét, méghozzá nem is akármilyen összecsapás odavágójára került sor északon az európai kvalifikáció részeként. Svédországban az olaszok vendégeskedtek, azaz összecsapott Európát tekintve észak és dél. A vége hazai siker lett, az olaszok bajba kerültek a visszavágó előtt! A párharc hétfőn dől el, és nagy eséllyel akkor is lesz bőven izgalom, jó eséllyel akár több, mint most!

IMG_20171110_223214Nagy ütközet alakult ki Svédországban, melynek a végén a párharc felénél az olaszok fogtak padlót! (forrás: twitter.com/EuroQualifiers)

Rangadóra került sor Svédországban, ahol a hazaiak vendége Olaszország volt az európai vb-pótselejtezők egyik párharcának első felvonásán. A svédek az olaszok ellen hazai környezetben már 8 alkalommal játszották, de csak 1 meccsen kaptak ki 4 győzelem mellett. Ugyanakkor az olaszok legutóbbi 6 találkozójuk során csak a spanyoloktól kaptak ki (4 győzelem, 1 döntetlen). Legutóbb a két válogatott a tavalyi franciaországi Eb-n találkozott egymással, akkor pedig szűk dél-európai siker született – 1-0-ra nyert az olasz nemzeti csapat.

Elég erős kezdőcsapatok sorakoztatott fel a két szövetségi kapitány, az olaszok például két nagyágyújukkal álltak fel a csatársorban, ugyanis Belotti, valamint Immobile is ott volt a kezdéskor a pályán. Ugyanakkor Ventura továbbra sem veszi semmibe döbbenetes módon Giovinco-t, aki a tengerentúlon futballozik, így a Toronto játékosa a keretbe sem került be.

Szabálytalanságokkal tarkítva indult a mérkőzés, majd az első lehetőség a hazaiak előtt adódott, de a tizenhatos előteréből Forsberg által elvégzett szabadrúgás nagyon fölé ment. A 6. percben viszont – nem sokkal az előző szituációt követően – már a túloldalon adódott nagy helyzet. Ekkor Darmian jó beadása Belotti fejét találta meg, a ziccer viszont kimaradt, az olasz kevéssel fejelt mellé. A 8. minutumban ismét a svédek villanhattak, és Toivonen közelebb is járt a gólszerzéshez, mint korábban társa, ám a labda Buffon kapuja mellett haladt el, igaz, csak kevéssel. A svédek nagy lelkesedéssel és elánnal kezdtek, letámadva az olaszokat, ami jó alapot teremtett a párharcnak, ráadásul 50 ezer drukker előtt játszottak a csapatok, ami szintén fokozta a hangulatot. Majd idővel az olaszok játéka is kezdett megélénkülni, de negyedórányi játék után sem született a meccsen gól. Fokozatosan jöttek viszont újból feljebb a svédek, Forsberg pedig ismét célba vehette a kaput, ám azt ezúttal sem találta el, a 25. percben is fölé lőtt a Leipzig játékosa, de biztató lehetőség volt ez is. A 28. minutumban vendég részről Verratti kapott sárga lapot, ezzel pedig eltiltott lesz a következő találkozón, vagyis a milánói visszavágót kénytelen kihagyni a PSG labdarúgója. A 35. minutumban egy védelmi hibát követően Buffonnak kellett résen lennie, nem tudtak betalálni a svédek, az olasz kapus pedig vetődve kotorta el a labdát. A félidő hajrájában, a 40. percben újból jó helyről lőhetett szabadot a svéd válogatott. Ezúttal Toivonen próbálkozott, de lökete a sorfalban halt el. Ezzel lényegében el is érkeztünk a szünethez, egyéb fontos esemény már nem történt a meccs első felében.

A folytatásban az olaszok kerültek előbb helyzetbe, ám Candreva 49. percben leadott lövését fogta Olsen kapus. Az ezt követő percekben fokozatosan nőtt ismét a feszültség, nem volt hiány a lökdösődésből sem többek között. Az meg már csak hab volt a tortán, hogy a hazaiak újból kezdtek felülkerekedni az olaszokon, melynek meg is lett az eredménye! A 61. percben a kicsivel korábban pályára lépő Johansson lökete ment be Buffon kapujába! A Juve hálóőre tehetetlen volt, a labda mielőtt bement De Rossin változtatott irányt (1-0)! Innentől kezdve kapcsoltak nagyobb sebességi fokozatra az olasz válogatott tagjai, mezőnyben nagy fölényt alakítottak ki a végéig. A vendégek kis híján 10 perccel a svéd gól után egalizáltak, azonban Darmian tizenhatos előteréből leadott lökete a kapufát találta el! Ez a lehetőség nem a kapuson múlott, Olsen csak szemmel tudta kísérni a labda útját. Egyre inkább közeledett a meccs vége, az olaszok pedig továbbra is igyekeztek nagy nyomás alá helyezni Svédországot. Hiába volt a nagy igyekezet, a lefújás után is a svédek örülhettek, kiknek otthonában továbbra is képtelen nyerni az olasz válogatott, amely 30 év után maradt alul ismét az északiak otthonában!

Hétfő este jön a visszavágó Milánóból, ahol kiderül, sikerül-e ledolgoznia hátrányát az olasz válogatottnak, vagy 1958 óta először nem lesz ott a vb-n! Természetesen a visszavágóról is beszámolunk, és érdemes lesz követni akkor is az eseményeket!

Vb-pótselejtező, Európa • Odavágó
Svédország – Olaszország • 1-0 (0-0)
Helyszín: Friends Arena, Solna – 50.000 néző. Vezette: Cüneyt Çakır (török)
Gólszerzők: Johansson (61.), ill.
Sárga lapok: Berg (2.), ill. Verratti (28.)
Kiállítás:

Svédország: Olsen – Krafth (Svensson, 83.), Lindelöf, Granqvist, Augustinsson – Claesson, Larsson, Ekdal (Johansson, 57.), Forsberg – Toivonen, Berg (Thelin, 74.). Szövetségi kapitány: Jan Andersson

Olaszország: Buffon – Barzagli, Bonucci, Chiellini – Candreva, Parolo, De Rossi, Verratti (Insigne, 76.), Darmian – Belotti (Eder, 65.), Immobile. Szövetségi kapitány: Gian Piero Ventura

Nagy Dávid