Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Real Madrid: Folytatódik Bale hihetetlen kálváriája!

Alig hogy felépült sérüléséből, és végre Cristiano Ronaldoval és Karim Benzemával gyakorolhatott együtt, Gareth Bale máris megsérült, így újfent nem állhat csapata rendelkezésére.

(Kép: marca.com)

A Real Madrid pénteken hivatalos közleményben tudatta, hogy Gareth Bale bal lábában izomsérülést szenvedett, melynek következményeként újfent heteket hagyhat ki a walesi klasszis.
A 28 esztendős játékos, mint ismert, a Borussia Dortmund elleni szeptember 26-ai Bajnokok Ligája találkozó óta maródi volt, és az edzéseket is csak a válogatott szünet alatt kezdte újra. 

“Gareth Bale fájdalmakat érzett a bal lábában, még a csütörtöki edzés után. Pénteken orvosi vizsgálatokon vett részt, és sajnálatos módon egyértelművé vált, hogy izomszakadást szenvedett!” – Áll mindez a Real Madrid kommünikéjében. A Real-ügyekben rendre jól értesült Marca című sportnapilap azt is kiderítette, hogy Bale a csapat következő 7, de akár 10 találkozójáról is hiányozhat, így elég nagy rá az esély, hogy idén már nem lép pályára a “királyi gárdában”.

Gareth Bale-t ha lehet így mondani, még az ág is húzza a sérülések terén, hiszen ha visszakanyarodunk 2016. november 22-éig, a Sporting Lisszabon – Real Madrid (1-2) Bajnokok Ligája találkozóig, amikor is a bal lábas játékos bokasérülést szenvedett, azóta a blancók 60 lejátszott tétmérkőzéséből 40 (!)-ről hiányzott. Irtózatosan magas ez a szám, nem is beszélve arról, hogy 2013 óta íródó madridi karrierjének ez a 24. különböző sérülése!

A sérülések többsége izomsérülés  volt, mely úgymond minden külső behatás nélkül történt. A Marca ide vette a legutóbbi szezonban szenvedett bokasérülést is, és eléggé megdöbbentő számokat gyűjtött össze:

A 2016/17-es szezonban Bale a bokája miatt 17 találkozóról hiányzott, további 10-ről pedig izomproblémák miatt. Egy évvel korábban pusztán izomsérülések miatt kihagyott 19 találkozót, 2013/14-ben hasonló problémák miatt nem játszott 15 meccsen! Idén pedig már hiányzott 9 találkozóról (…)

A fentebb is megnevezett boka mellett a legérzékenyebb területek a vádli, a comb és az Achilles-ín voltak. Ugyanakkor Bale minden szezonját figyelembe véve további 10 mérkőzésről olyan “kisebb” horderejű gondok miatt maradt le, mint influenza, ujjsérülés, vagy éppen ágyéki problémák.

Adjuk össze a felsorolt számokat, és egy pillanatra próbáljuk meg átérezni Gaeth Bale nem hétköznapi balszerencséjét!