Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Bayern: rövidesen aláír az új cserecsatár! – sajtóhír

A német rekordbajnok Bayern München háza táján már évek óta égetően fontos téma a csatárkérdés, avagy hogy ki játsszon centerben Lewandowski sérülése, vagy pihentetése esetén? Az már világossá vált korábban, hogy a jelenlegi keretben nincs alternatívája a lengyelnek, azonban úgy tűnt, hogy nem lehet a piacon olyan alternatívát találni, aki kellőképpen tapasztalt, de hajlandó a szezont végigpadozni is akár. Úgy tűnt, egészen idáig…

wagner2

Sandro Wagner, a Nationalelf csatára fél lábbal már Münchenben van a német sajtó szerint

Egybehangzó német sajtóértesülések szerint a Hoffenheim csatára, Sandro Wagner már megegyezett a Bayern München csapatával szerződését illetően, és a két klub vezetői is előrehaladott tárgyalásokat folytatnak a támadó ügyében. Ezt támasztja alá a Hoffenheim vezetőedzője, Julian Nagelsmann mai nyilatkozata is:

“Nincs még egyelőre semmi bejelenteni valónk, leszámítva azt, hogy mindkét fél azon dolgozik most, hogy a váltás létrejöhessen.”

Majd hozzátette az ifjú mester magyarázatképp: “Megpróbálok mindig együttérezni a játékosaimmal. Átbeszéltük a helyzetet Sandroval. Az sosem volt titok, hogy a családja Münchenben él. Éppen ezért nem is lehet haragudni rá…”

Wagner klubváltása már jó néhány hete a levegőben lóg, ám eddig úgy tűnt, ez sem több csupán pletykánál. Most azonban szabad utat kapott a hazavágyódó családapa, így nagy valószínűséggel még az újév előtt mindhárom fél szignója a szerződés aljára lesz firkantva, és a csatár már új klubjával kezdheti meg a téli felkészülést…

Ezzel vajon megnyílhat Szalai Ádám útja a Hoffenheim kezdője felé?

Írta: Wernigg Márton