Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

“Ez egy olyan világ, ahol, ha kiengedsz…” – exkluzív

Nem egész egy esztendővel ezelőtt Csóka Dániel elsőként a FociClub.hu-nak adott interjút azt követően, hogy aláírt új csapatához a Wolverhampton Wanderershez. A fiatal utánpótlás válogatott védő akkor részletesen mesélt addigi pályafutásáról egy exkluzív interjú keretein belül. Újra felkerestük Danit, hiszen kíváncsiak voltunk rá, hogy milyen angliai élményekkel gazdagodott és hogyan halad labdarúgó karrierje.

Névtelen-1

– Kilenc hónapja vagy kint Angliában, milyen tapasztalatokkal gazdagodtál ez idő alatt? 
– Nagyon sok új impulzus ért, hozzá kellett szoknom az új környezethez. A játékengedélyemre várni kellett, így tavaly nem tudtam bemutatkozni tétmérkőzésen. Mostanra azonban már teljes jogú csapattag vagyok, a szezonrajtra minden papírom rendben volt.  A beilleszkedésem gyorsan ment, a társak nagyon segítőkészek voltak és a nyelvtanulás, illetve a kommunikáció is egyre jobban megy. Úgy érzem, hogy sokat fejlődtem, ami pedig az edzésmunkát illeti, teljesen más és sokkal pörgősebb, mint amihez odahaza hozzászoktam.

– Honvágy, mint olyan felütötte a fejét? 
– Nem mondom, hogy nem, de talán az lenne a meglepő, ha nem hiányoznának a szüleim és a barátaim. Nagyon jó dolog, hogy a technika ennyit fejlődött, így a skype és a különféle alkalmazások segítségével sokat tudok beszélni apával és anyával. Az itteni nevelőcsaládom nagyon rendes, mindenben segítenek, amiben csak tudnak, főznek és mosnak rám. Szóval panaszra nincsen okom.

– Ha jól tudom, az U18-as csapathoz csatlakoztál, velük edzel folyamatosan? 
–  Igen, alapjába véve én az U18-as csapathoz tartozom, de a nyáron párszor felvittek és a Premier League 2-ben szereplő U23-as csapattal edzhettem. Körülbelül egy hónapja neveztek az U23-as csapat egyik bajnoki mérkőzésére, de végül nem debütáltam, viszont annak is örültem, hogy ott ülhetek a padon.

– A következő lépcsőfok tehát az U23-as csapat és a Premier League 2 lehet? 
– Igen, azért dolgozok és edzek minden nap, hogy bizonyítsak és akár a tavasszal már be is mutatkozhassak egyel feljebb, de akkor sem leszek csalódott, ha ez nem így lesz, hiszen még roppant fiatal vagyok. Szezon közben ritkán visznek fel játékosokat, ilyenkorra kialakulnak a keretek, de ha adódik a lehetőség, azzal mindenképpen igyekszem majd élni.

– Milyen a jelenlegi pozíciód az U18-as csapatban? 
– Szerencsére stabil alapembernek számítok, de keményen meg kell küzdenem a kezdőért. Ez egy olyan világ, hogyha itt kiengedsz, akkor a riválisaid kapnak a lehetőségen és megelőznek a rangsorban, szóval minden edzésen nagyon oda kell tenni magad. Két belsővédővel játszunk, Dion Sanderson – Csóka Dániel, ez a kezdő páros alapjáraton, de Aaron Crabtree személyében egy nagyon ügyes és szorgalmas posztriválist kaptunk a Manchester Citytől.

– Az eddigi 7 bajnoki meccsen 555 percet töltöttél a pályán, ez jól jelzi, hogy az edző tényleg alapemberként számol veled. Melyik a legemlékezetesebb meccs eddig? 
– A Blackburn ellen hatalmasat küzdött a csapat, idegenben sikerült nyernünk 1:0-ra és kapott gól nélkül hoztuk le a meccset. A Manchester City elleni bajnoki nem a pályán nyújtott teljesítmény miatt marad emlékezetes, hiszen 4:1-es vereségbe szaladtunk bele. Azt mondják, hogy az övék Anglia egyik, ha nem a legszebb és legkomplexebb akadémiája. Ezt csak megerősíteni tudom…

Szerző: Őszi Ádám