Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

BL: a Liverpool elszórakozta háromgólos előnyét Sevillában! – videóval

A Bajnokok Ligája csoportkörének ötödik fordulójával folytatódtak a küzdelmek a legrangosabb európai kupasorozaban. Mint arról az este folyamán beszámoltunk az E csoportban a moszkvai Szpartak hazai döntetlenjével életben tartotta továbbjutási reményeit, míg a csoport rangadóján a Sevilla hazai pályán fogadta a Liverpool együttesét. 

3000

Elképesztő hangulat fogadta a csapatokat, a vörösök azonban nem ijedtek meg és lendületesen kezdték a mérkőzést. Ennek köszönhetően a második percben Sadio Mané harcolt ki szögletet, a megítélt szögletet Coutinho ívelte középre amit az ötös sarkáról Wijnaldum fejelt le a teljesen üresen érkező Firmino elé, a brazil pedig nem hibázott és a kapuba bombázta a vörösök vezető találatát. – 0-1! A gyorsan bekapott gól megfogta a hazaiakat és rendkívül sok hibát vétettek a mérkőzés korai szakaszában. A Sevilla első komoly lehetősége a 13. percben adódott, mikor Escudero kapott egy remek labdát a spanyol védő azonban beadást helyett az oldalhálót találta telibe. A találkozó 18. percében a Liverpool védelmének hibája után Nolito került ziccerbe, a spanyol támadó azonban nem tudta gólra váltani ziccerét miután Karius bravúrjának köszönhetően a jobb kapufa megmentette a góltól a vendégeket. Ezt követően felpörögtek az események és a 20. percben ismét a hazaiak előtt adódott komoly egyenlítési lehetőség ezúttal Ben Yedder előtt, a fiatal támadó lövése centikkel suhant el a bal kapufa mellett. Két perccel később a nagy kedvvel játszót Firmino került ziccerbe, de lövését Rico bravúrral szögletre mentette. A megítélt szögletet ismét Coutinho ívelte középre és a Sevilla védői ismételten elaludtak, szinte az első gólt lemásolták a vörösök csak ezúttal Firmino fejelte le a labdát Mané pedig ütem pontosan érkezett és a jobb sarokba bólintotta a Liverpool második találatát. – 0-2! A teljesen tanácstalan hazaiak a 30. percben egy újabb pofont kaptak, miután egy labdavesztést követően Mané irányításával vezethetett veszélyes kontrát a liverpooli rohamosztag. A szenegáli szélső lövését ugyan védte nagy bravúrral még Rico a kipattanónál ő sem tudott csodát tenni, miután Firmino az üres kapuba bombázhatta a liverpooliak harmadik gólját. – 0-3! A 37. percben Salah is helyzetbe került, de lövése jócskán fölé szállt. Három perccel később újabb Liverpool ziccert láthattunk, Coutinho ugratta ki remek ütemben Salahot, az egyiptomi lövését pedig óriási bravúrral Rico szögletre mentette elkerülve az újabb Liverpool találatot. Az első félidő Coutinho lövésével ért végett, mely könnyű falatnak bizonyult Rico számára.

3000 (2)

Fordulást követően a hazai együttes  kezdett aktívabban és ezt egy gyors góllal is jelezték a vörösök felé, ők bizony még nem adták fel. Az 51. percben Banega pontrúgását követően Ben Yedder fejelt Karius kapujába védhetetlenül. – 1-3! A gólt követően a hazaiak megérezték, hogy itt még lehet keresnivalójuk és egyre nagyobb nyomás alá helyezték a vörösök kapuját, Jürgen Klopp együttese pedig leginkább a gyors kontrákban bízhatott. Az 59. percben a hazaiak előtt komoly lehetőség adódott a felzárkózásra miután Moreno szabálytalanságát követően büntetőhöz jutottak a hazaiak. A büntetőt Ben Yedder higgadtan értékesítette ezzel egygólosra csökkentve csapata hátrányát. – 2-3! Ezt követően Jürgen Klopp szinte azonnal egy kettős cserével reagált a látottakra. A második játékrész első Liverpool helyzetét a 71. percben jegyezhettük fel, Salah lövése a kapu jobb oldal mellé szállt. A hajrában a hazaiak tovább ostromálták a Liverpool kapuját, mégis a vendégek előtt adódott komoly gólszerzési lehetőség, Emre Can helyzeténél Rico védeni tudott. A 81. percben Mané is eldönthette volna végleg a három pont és a csoportelsőség sorsát, de a szenegáli elmérte és csúnyán fölé durrantott. Izgalmas utolsó tíz perc elébe nézett a sevillai publikum, ugyanis mindkét kapu előtt adódtak ígéretes lehetőségek. A ráadás perceiben a hősiesen küzdő Sevillának sikerült az egyenlíés háromgólos hátrányból is, miután Pizarro egy szögletet követeőn kiegyenlített és beállította a végeredményt is.

Sevilla – Liverpool 3-3 (0-3)
Helyszín: Ramón Sánchez Pizjuán Stadion, Sevilla, Vezette: Brych (német)
Gólszerzők: Ben Yedder (51., 59., büntetőből), Pizarro (90+3.) illFirmino (2., 30.), Mané (22.)
Sárga lapok: Banega (45.), Mercado (54.) ill. Moreno (38.), Henderson (68.), Can (82.)
Kiállítás:

Sevilla: Rico – Escudero, Lenglet, Geis, Mercado – Pizarro, Banega, N’Zonzi (Vazquez 46.) – Nolito (Muriel 73.), Ben Yedder (Correa 81.), Sarabia. Vezetőedző: Berizzo

Liverpool: Karius – Gomez, Klavan, Lovren, Moreno (Milner 63.) – Henderson, Wijnaldum, Coutinho (Can 63.) – Mané, Firmino, Salah (Oxlade-Chamberlain 87.). Vezetőedző: Klopp

https://www.youtube.com/watch?v=575lgrqunIA

A csoport állása 5 fordulót követően:

PLE

Képek: uefa.com

Ondik Gábor