Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Sevilla edzőjénél rákot diagnosztizáltak

Szomorú hír látott napvilágot a Liverpool és a Sevilla tegnapi BL-összecsapása után. A spanyol csapat vezetőedzőjénél, Eduardo Berizzónál rákot diagnosztizáltak. 

Sevillas-Argentinian-midfielder-Guido-P

Forrás: marca.com

Berizzo és a Sevilla egyelőre még nem erősítette meg a hírt, de nagyon úgy tűnik, hogy az argentin trénernél prosztatarákot diagnosztizáltak az orvosok. Tegnap este a Sevilla a Liverpoolt fogadta a Bajnokok Ligája csoportkörében, és állítólag Berizzo a szünetben mondta el a játékosainak a szomorú hírt. Az első félidőben a Liverpool már három góllal vezetett, de a második játékrészre egy teljesen más Sevilla lépett pályára, és addig hajtottak, amíg ki nem egyenlítettek, így a végeredmény 3-3 lett. A 48 éves argentin trénert állítólag hamarosan megműtik, de még erről sincsenek pontos információk. A Sevilla és Berizzo ma fog sajtótájékoztatót tartani, ahol pontosítják az információakt a szomorú esettel kapcsolatban.

Berizzo a nyáron lett a Sevilla trénere, miután Jorge Sampaoli egy év munka után elhagyta az andalúziai klubot, hogy az argentin válogatott szövetségi kapitánya legyen. 2014-től egészen a váltásig a Celta Vigo vezetőedzője volt.