Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Az utolsó pillanatban bukott el női válogatottunk

Nem sikerült újabb pontot szereznie a magyar válogatottnak Ukrajna ellen, így visszacsúsztunk az utolsó helyre a csoportunkban.

HUN_UKR_1124_NOI_A_5

Szőcs Rékának több bravúrt is be kellett mutatnia. – fotó: mlsz.hu

Idei utolsó tétmérkőzését játszotta Ukrajna ellen a magyar női válogatott, amely Balmazújvárosban fogadta ellenfelét. A találkozóra ezúttal sem volt zökkenőmentes a mieink felkészülése, hiszen Zeller Dóra még csak rehabilitációját tölti, Sipos Lilla pedig egyéb okok miatt maradt ki, ellenben visszatérhetett Zágor Bernadett és Jakabfi Zsanett is, mindketten kezdőként futottak ki a sárga-kékek ellen.

A világranglistán 27 ukránok kezdték aktívabban és egyben veszélyesebben a találkozót, az első percekben több szögletet is elvégezhettek, míg a mieink nem nagyon találták az ellenszert a gyors látogatók játéka ellen. Több ízben is szinte a kapu torkából hagytak ki ziccert az ukránok, ami egyrészt a védekezésünk kritikája, másrészt annak köszönhető, hogy sok volt a pontatlan passz a középpályán. Ugyanakkor két alkalommal is próbálkoztak a mieink: előbb Kaján beadását Jakabfi fejelte fölé, majd a Wolfsburg támadója szabadrúgásból csavart Samson kezébe. Mindeközben mérgesek lehetünk a sporira, merthogy először Kaján ellökését nem fújta le, majd Csiszár Henriettát tette harcképtelenné Khimich. Az ír játékvezető viszont mindenki döbbenetére a magyar csapatkapitányt látta szabálytalannak.

A második negyvenöt percet Jakabfi helyzete vezette fel, hogy aztán ismét az ukránok kerültek némileg fölénybe. De jóval bátrabban folytatta a magyar együttes a játékot, eredmény azonban sokáig nem változott, aztán a ráadás perceiben Apanaschenko egy beadást előrevetődve fejelt Szőcs kapujába, eldöntve az összecsapást.

HUN_UKR_1124_NOI_A_3

Csiszár Henrietta testi épségét nem kímélve játszott, bele is sérült az ukránok keménységébe. – fotó: mlsz.hu

„Az elsőben jobbak voltak az ukránok, de a szünetben rendeztük a sorokat, sokat tettünk a gólszerzés érdekében. A lányok végig mindent megtettek a győzelemért, egész héten fantasztikusan dolgoztak, de ilyen a futball, az ukránok egy 94. percben vezetett akció végén megszerezték három pontot érő találatot. Dolgoznunk kell tovább, ki kell elemeznünk a hibáinkat, és kijavítani azokat a következő mérkőzésekre.” – vélekedett Markó Edina.

Magyarország – Ukrajna 0-1 (0-0)
Balmazjváros; vezette: Paula Brady (ír)
Gólszerzők: Apanaschenko (90+4.)
Sárga lapok: Kaján (18.), Tóth A. (75.) ill. Khimich (40.)
Kiállítva:

Magyarország: Szőcs – Tóth A., Tálosi, Szeitl, Szabó V. – Zágor (Magyarics, 59.), Csiszár (Rácz Zs., 45+1.), Fenyvesi – Jakabfi, Vágó, Kaján (Németh L., 76.). Szövetségi kapitány: Markó Edina

Ukrajna: Samson (Zvarich, 85.) – Filenko, Kravets, Vasyluk, Basanska – Apanaschenko, Andrushchak, Khimich – Boychenko (Pantsulaya, 67.), Kalinina (Kozyrenko, 74.), Ovdiychuk. Szövetségi kapitány: Volodymyr Reva

A csoport állása:
1. Svédország 9 p. (3 meccs, 10-0), 2. Dánia 6 p. (3 m., 10-4), 3. Ukrajna 4 p. (2 m., 2-1), 4. Horvátország 2 p. (4 m., 3-9), 5. MAGYARORSZÁG 1 p. (4 m., 3-14)

~GS~