A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A spanyol bajnokság 13. fordulójában a szezon eddigi alakulását elnézve az egyik legjobban várt mérkőzés következik, amikor is a listavezető Barcelona a legkitartóbb üldözőjének számító Valenciához látogat – De nem elfeledve például a Realt vagy az Atléticót, nézzünk kicsit szét a többi pályán is!
Régi fényében tündököl a Valencia (Kép: Valencia CF Twitter)
A forduló pénteki nyitányán a Celta az eddig dicséretesen szereplő, ám azóta kicsit megtörni látszó Leganés ellen léphet előrébb a tabellán. Érdekes kis meccs kerekedhet a Balaídosban, tudván azt, hogy a Leganés eddigi 11 bekapott gólja így is a negyedik legkevesebb a bajnokságban!
Szombaton a két madridi gigászé a főszerep!
Előbb a Real Madrid fogadja abszolút győzelmi reményekkel a hátul kullogó Malágát. A bajnokságban eddig a várthoz képest messze alulteljesítő blancók helyzetét elég jól összefoglalta Marcelo, aki az APOEL elleni Bl-kiütés után elmondta, hogy remélik, most már visszataláltak a helyes útra. CR és Benzema duplázott Cipruson, a portugál két találatával ráadásul újabb Bl-rekordot állított fel, így most már igencsak jöhetnének a gólok a bajnokságban is tőle! Jó hír az is a madridi szurkolóknak, hogy Gareth Bale felépült – már csak ne sérüljön meg újra (!), Sergio Ramos maszkban edzett orrtörése után; Marco Asensio ellenben 2-3 hétre kidőlt (…) A Malágá legyőzése kötelező feladat Zinedine Zidane legénységének, hiszen a Valencia – Barca eredményétől függően zárkózhatnak az éllovasokhoz.
Szombaton az Atlético Madrid késő este látogat a Levante otthonába. A találkozó érdekessége, hogy a liga két “döntetlen-királya” meccsel egymással (mindkét csapat 6-6 döntetlent számlál – a szerk.). Az AS Roma elleni Bl találkozón legutóbb újra nagyszerűen futballozó Antoine Griezmann teheti talán majd a legtöbbet azért, hogy Simeone csapata begyűjtse mindhárom pontot.
A vasárnapi “csúcsmeccs” előtt érdekesnek ígérkezik a hatodik és az ötödik csatája, avagy a Villarreal és a Sevilla mérkőzése, melynek végén a felek között egy helycsere sem elképzelhetetlen. Ráadásul azért is várjuk kíváncsian a meccset, hiszen kiderül, vajon hogyan viselte meg a Sevilla játékosait az a hír, hogy edzőjüknél, Eduardo Berizzónál prosztatarákot diagnosztizáltak – Ugye ismerjük a történetet, mely szerint Berizzo a Liverpool elleni hétközi Bl-meccs szünetében közölte a csapattal problémáját, játékosai pedig hatalmas talpra állást produkáltak!
Na de térjünk rá végül a Barca valenciai vendégjátékára! A bajnokság két legjobb formában lévő, legkiegyensúlyozottabban, legtöbb gólt szerző csapata meccsel egymással a Mestallában. Ahogy Denis Suárez is mondta, a Barcára kemény meccs vár, melyen választ kaphatunk arra a kérdésre is, hogy vajon tényleg ennyire jó-e a Valverde által összerakott katalán védelem a tavalyihoz képest! Ha már az edzőknél tartunk: A Valencia sikereinek legnagyobb kovácsaként tartott Marcelino Garci Toral nem lesz ott a kispadon, így érdekes lesz, hogy a nagy taktikusként ismert szakember hiányára vajon hogyan reagálnak a “denevérek”.
Kis túlzással egész Spanyolország erre a meccsre vár, és végre kiderülhet, melyen sok szakértő szerint az sem lenne meglepő, ha a Barca veretlenségének vége szakadna! Mindenesetre Mi jóslatokba nem igazán szeretnénk bocsátkozni (…)
A 13. fordulót hétfő este az Espanyol – Getafe zárja!
nov. 24.
21:00 Celta Vigo – Leganés
nov. 25.
13:00 Alavés – Eibar (Tv: Sport 1)
16:15 Real Madrid – Málaga (Tv: Sport 1)
18:30 Betis – Girona
20:45 Levante – Atlético Madrid (Tv: Sport 1)
nov. 26.
12:00 Deportivo – Athletic Bilbao (Tv: Sport 2)
16:15 Real Sociedad – Las Palmas
18:30 Villarreal – Sevilla
20:45 Valencia – Barcelona (Tv: Sport 1)
nov. 27.
21:00 Espanyol – Getafe
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Sorozatban negyedik bajnokiját bukta el a Tottenham!
Harmadik gólját szerezte a bajnokságban!
Óriási csata az alsóházban…
Magabiztosan nyert Mauricio Pochettino legénysége…
Schäfer Andrásék a rájátszást érő 16. helyre visszaeshetnek, ha a Mainz megnyeri az esti mérkőzését…
Kétszer is sikerült kiegyenlítenie Dárdai Páléknak, de végül elbukták a mérkőzést…
25. alkalommal nyerték meg a holland bajnoki címet…