Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Barca szurkolók visszatérő rémálma

Tavaly az FC Barcelona számára nem sikerült a címvédés a bajnokságban. Mindezt nem lehet a játékvezetőkre fogni és nem is kell, hiszen pro és kontra mindegyik csapat javára tévedhetnek és tévednek is a sípmesterek. Ezt nevezzük a futballban jelenleg emberi tényezőnek, ám nem mindegy, hogy milyen tévedésekről van szó. Az utóbbi időben igen csak rájár a rúd a katalán sztárcsapat játékosaira és szurkolóira, avagy összeszedtük a 2017-es naptári esztendő legnagyobb bírói tévedéseit. Sajnos van miből csemegéznünk és nem csodáljuk, ha ezek a szituációk rémálomként kísértik a csapat szurkolóit. Jó hír azonban, hogy jövőre minden bizonnyal jön a La Ligába is a videóbíró. Ennek kapcsán szólalt meg Zinedine Zidane a Real Madrid vezetőedzője a minap. 

2271209_w1

Tény, hogy a videóbíró bevezetésével a labdarúgás veszíthet a spontanitásából, de a technológia, a kamerák és a lassítások – gyakorlatilag már minden momentumot kikockáznak nekünk szurkolóknak és újságíróknak – elengedhetetlenné teszi, hogy ne következzen be változtatás. Ezek a szituációk mindig is ott voltak a pályán, ám régebben nem kaptak róluk ennyi képet a szurkolók, most viszont ezek mind vitatémát adnak a játékvezetők kárára. Sokan szidják a spanyol játékvezetőket, de a hibák mindenütt megvannak. Csupán azért rajtuk csattan ilyen mértékben az ostor, mert az FC Barcelona és a Real Madrid mérkőzéseit követik világszerte a legtöbben. A videóbíró bevezetése elengedhetetlen és kár, hogy ennyit kellett rá várni! – így vélekedik a kialakult helyzetről a FocuClub.hu főszerkesztője Őszi Ádám

222222

Három fatális tévedés a Barca szempontjából, mely közelebb hozta a videóbírót a La Ligához

2016.01.08.

Tavaly januárban két bajnoki mérkőzésen is csak döntetlent játszott az FC Barcelona, mely így négy pontot hagyott benne a bajnokságban, melyet végül három pontos előnnyel a Real Madrid nyert meg. Ebben vaskosan benne voltak a spanyol játékvezetők tévedései, de nem szabad és nem is kell csak erre fogni, hogy őrságváltás történt az élen. Egy bajnoki éved roppant összetett és sok szegmensből, illetve tényezőből épül fel. A Villarreal elleni bajnoki egyik fő érdekessége, hogy a találkozó játékvezetőjét úgy hívták, hogy Iglesias Villanueva, ő volt a mostani hétvégi Valencia elleni találkozó sípmestere. Történt ugyanis, hogy kétszer is roppant egyértelmű módon kezeztek a hazaiak a büntetőterületen belül, egyszer mezőnyjátékos hárított kézzel, ráadásul már sárga lappal a zsebben. Az ítélet egyszer szöglet, egyszer pedig kirúgás lett. Luis Enrique csapata akkor kis híján kikapott, Lionel Messi egy zseniális szabadrúgással a 90. percben egyenlített.

2016.01.19.

A Villarreal elleni meccs után nemsokkal jött egy újabb 1:1-es döntetlen a Betis otthonában. A Barcelona hiába szerzett még a hétvéginél is egyértelműbb találatot, a játékvezetők azt nem adták meg és a hazai zöld-fehérek szereztek vezetést. A történelem ismételte önmagát, a katalánok ismét a 90. percben tudtak pontot menteni, Messi kulcspassza után Suarez volt eredményes.

2017.11.26.

Végezetül a hétvégi események sora, egy roppant egyértelmű Messi gól 0:0-ás állásnál. Érdemes figyelni a kapus és a Valencia játékosok arcmimikáját, reakcióját. Tényleg csak a játékvezető és segítője nem látta, hogy a labda teljes terjedelmében áthaladt a gólvonalon. A félidőben az öltözőbe menet Messi reklamált, a párbeszédet pedig természetesen szájról olvasva a spanyol újságírók lefordították. Nem volt ennyire visszafogott Lius Suarez, aki “beleállt” az asszisztensbe. A Barca jelenleg nyolc ponttal vezeti a bajnokságot a Real Madrid és az Atletico Madrid előtt egyaránt, míg a Valenciát az 1:1-es döntetlennel továbbra is négy ponton tartja. Szezon végén kiderül, hogy mekkora kihatással volt a hétvégi hiba a bajnokság végkimenetelére.

Tavaly a két legegyértelműbbnek mondható – persze ezen majd morognak páran és vitára kelnek – bírói tévedést a katalán sztárgárda ellen vétették a spanyol játékvezetők, a már említett Villarreal elleni szituáció mellett volt egy még a most hétvéginél is egyértelműbb, meg nem adott góljuk Messiéknek a Betis ellen. A két bajnoki egyaránt 1:1-es döntetlent hozott, az azokon a játékvezetők által elvett – de helyesebb szófordulat a rosszul megítélt helyzetekben – pontok pedig a szezon végén a Barcelona bajnoki címébe kerültek.