Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Megvan Gennaro Gattuso első sikere a Milan kispadján – videóval

A Sassuolo-Crotone alsóházi rangadó, és a Nagy Ádámmal felálló Bologna milánói vendégjátéka zárta a négynaposra nyúló 16. forduló vasárnapi játéknapját…

sky

(forrás: sky.it)

Aligha túlzás azt állítani, hogy rémálomszerűen indult Gennaro Gattuso pályafutása a Milan kispadján. A Benevento elleni döntetlen sokáig emlékezetes marad, de a Rijeka elleni 2-0-ás vereség sem növelte a játékosok önbizalmát. Ilyen előjekkel fogadták a piros-feketék az ismét Nagy Ádámmal felálló Bolognát. Az elvárásoknak megfelelően sokkal aktívabban kezdtek a hazaiak, vezető góljukra mindössze a 10. percig kellett várni, amikor Kalinic passza után Bonaventura González lábai között magabiztosan lőtt a kapuba (1-0). A Bologna a félidő közepe felé kezdett magára találni, olyannyira, hogy egyből sikerült is az egyenlítő gólt megszerezniük: Destro egyéni akciója után passzolt Verdihez, aki igazított kettőt a labdán, majd pattanásból ballal remekül lőtte ki Donnarumma kapujának felső sarkát (1-1). Ezután sokkal kiegyenlítettebbé vált a mérkőzés, a félidő vége előtt Bonucci volt még veszélyes mindkét kapu előtt, de több gól már nem esett.

verdi

(forrás: sky.it)

A folytatásra változatlan összeállításban futottak ki a csapatok. A Milan továbbra is próbálta magához ragadni a kezdeményezést, már amennyire a Bologna engedte ezt. Az 54. percben Palacio közrejátszásával Nagy Ádám került helyzetbe, aki ha egy kicsivel pontosabban veszi át a labdát, akár csapata vezető gólját is megszerezhette volna. Mint utólag kiderült, ez volt honfitársunk utolsó emlékezetes megmozdulása, hiszen pár perccel később Taidert küldte helyette pályára Roberto Donadoni. Egy pár perces üresjárat kivételével továbbra is nagyszerű iramban folyt a mérkőzés, a hazaiak a 76. percben Borini remekül tekeredő beadása után Bonvantura fejesével szerezték meg ismét a vezetést (2-1). Az elkövetkező percekben magasabb fokozatra kapcsolt a Bologna, előbb Donnarummának kellett bravúrral védenie, majd a felső kapufa mentette meg a Milant a kapott góltól. Hiába játszott ezután is veszélyesen a vendég gárda, az egyenlítő gólt nem sikerült megszerezniük, Gennaro Gattuso első győzelmét ünnepelhette szeretett csapata kispadján.

Milan-Bologna 2-1 (1-1)
Helyszín: Stadio San Siro, Milánó. Vezette: Guida
Gólszerzők: Bonaventura (10., 76.) ill. Verdi (23.)
Sárga lap: – ill. –

Milan: Donnarumma – Abate (Cutrone 59.), Musacchio, Bonucci, Rodríguez – Kessie, Montolivo, Bonaventura – Suso, Kalinic (André Silva 68.), Borini (Calabria 83.). Vezetőedző: Gennaro Gattuso

Bologna: Mirante – Torosidis, González, Helander, Masina (Petkovic 83.) – Nagy (Taider 64.), Pulgar, Donsah – Verdi, Palacio (Okwonkwo 72.), Destro. Vezetőedző: Roberto Donadoni

A mérkőzés góljai:

*     *     *

Alsóházi rangadóra került sor vasárnap késő délután, ahol a két hete kinevezett Giuseppe Iachini nézett szembe a mindössze két napja a Crotone élén álló Walter Zengával. Meglehetősen eseménytelen első félidő után a hazaiak két szép góllal magabiztos vezetésre tettek szert a második játékrész közepére, ám Acerbi öngólja ismét nyilttá tette a mérkőzést.  A vendégek többször is közel álltak az egyenlítő gól megszerzéséhez, ami azonban nem akart megszületni, a Sassuolonak pedig még egy kihagyott tizenegyes is belefért a meccs végén, Alessandro Matri nem túl jól helyezett lövését védte a Crotone kapusa. A hazaiak ezzel a győzelemmel egy kis levegőhöz jutottak a tabellán, míg a Crotone az éppen bentmaradást jelentő 17. helyen szerénykedik.

Sassuolo-Crotone 2-1 (0-0)
Gólszerzők: Goldaniga (49.), Politano (61.) ill.  Acerbi (66. – öngól)

A mérkőzés góljai:

A 16. forduló további programja:

December 11., hétfő:
21:00 Lazio-Torino (Digi Sport 1)

December 12., kedd:
19:00 Genoa-Atalanta – a mérkőzést keddre halasztották a Genovában várható rossz időjárás miatt
(zp)