Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Dortmund vezetőedzője menesztett elődjét dicsérte

Mint arról korábban már beszámoltunk, a Bayern Münchenhez hasonlóan a Borussia Dortmund is idő előtt kényszerült edzőt váltani, így a Bundesliga hétközi fordulójának Mainz elleni mérkőzésén már Peter Stöger ült a sárga-feketék kispadján (a találkozó összefoglalójáért katt IDE!), akinek tegnap esti nyilatkozatától hangos most a germán média…

peter_bosz

Nem minden dortmundi kívánja föld alá a megcsúszó holland mestert… (kép forrása: sportbild.de)

A Mainz elleni győzelmet követően a Borussia Dortmund újdonsült trénere a következőket nyilatkozta: “A pályán látott pozitívumok jelentős része az elődömnek (Peter Bosz – a szerk.) köszönhető. Ő rengeteget tett a csapatért. Eddig egy rossz szót nem hallottam róla a játékosaimtól. Ez a győzelem részben őneki köszönhető!”

Közismert tény az, hogy Peter Stögernek mindössze egyetlen edzés állt rendelkezésre, hogy megismerje új játékoskeretét, és hogy felkészítse őket a hétközi fordulóra, ez még értékesebbé teszi a győzelmet. Az osztrák elmondása szerint “az edzésbe beiktatásra került egy kis taktikai megbeszélés is, mert időnként muszáj az embernek megbeszélnie valakivel (vagy valakikkel), hogy ki hogy látja a futballt.”

Nagy valószínűséggel tényleg nem Stöger ért el többet ezen az egyetlen edzésen, mint utódja közel fél év alatt, csupán szükség volt a személyi változásra, mert a játékosok már elvesztették hitüket a holland sikerkovácsban. A jelenkor türelmetlenségének és a média ártó tevékenységének kitűnő példázata Peter Bosz esete, aki ugyan néhány hét alatt már-már közönségkedvenccé vált, később azonban egy-két rossz eredmény miatt rögtön a sajtó kereszttüzébe került, amely nyomással nem tudott mihez kezdeni.

Reménykedjünk benne, hogy a holland zseni valahol majd tiszta lappal indulva elérheti azokat a sikereket, amelyeket Dortmundban vártak tőle…

Írta: Wernigg Márton