Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

El Clásico: Zidane szerint sem dőlt még el semmi!

Szomorúan, ám részben optimistán állt az újságírók rendelkezésére az El Clásicót követően Zinedine Zidane. A Real Madrid trénere abban egyetértett barcelonai kollégájával, hogy szerinte sem dőlt még el a spanyol bajnoki cím sorsa.

(Kép: as.com)

“Jól kezdtünk, meg is voltak a lehetőségeink, de nem tudtunk élni velük. Elkövettünk egy nagy hibát az első gólnál, ami sok mindent megváltoztatott. A második góljuk előtt éppen változtatni szerettünk volna, erre jött a kiállítás és a tizenegyes. Nem igazán védekeztünk jól ezeknél a szituációknál!” – Kezdett bele értékelésébe a blancók trénere.

Zidane próbált optimistának maradni, de azért megjegyezte, hogy a vereség bizony nagyon fáj mindannyiuknak.  “Úgy érzem, nem érdemeltünk ilyen nagy arányú vereséget, ugyanakkor a futball már csak ilyen. Csalódottak vagyunk, de nem járhatunk lehajtott fejjel! Most lesz egy hetünk pihenni. Erősebben fogunk visszatérni. A Real Madrid soha nem adja fel!” – folytatta Zidane, majd kitért saját felességére is.

“Nem bánok meg semmit! Azért vagyok itt, hogy döntéseket hozzak, és ezekért vállalom is a felelősséget! Ahogy már mondtam az első félidőben megvoltak a lehetőségeink, ha betalálunk, minden másképpen alakulhatott volna! Maximálisan megbízok a játékosaimban! Mindannyiunknak el kell fogadni a kritikákat, de biztosak vagyunk abban, hogy csak erősebben fogunk visszatérni!” Így a francia szakember, aki felhozta azt is, hogy szerinte a nyáron éppen a Barcelona volt hasonlóan nehéz helyzetben: “Nem sok ilyen periódust éltünk át, de a futballban gyorsan változnak a dolgok. A nyáron éppen a Barcelona volt nehéz helyzetben, most pedig mi. Ezt el kell fogadnunk. Ha nyerni tudsz, akkor az fantasztikus érzés, ha kikapsz egy igazi rémálom tud lenni. A futball már csak ilyen!”