Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Könnyed győzelemmel indította az évet Guardiola Cityje! – videóval

A Premier League 22. fordulójában a listavezető Manhester City együttese hazai pályán fogadta a Watford együttesét. 

2018-01-02T212919Z_2004773253_RC1B7D257B40_RTRMADP_3_SOCCER-ENGLAND-MCI-WAT

Pep Guardiola együttese elképesztő formában várhatta a találkozót, hiába szakadt meg az elképesztő győzelmi szériája a manchesterieknek, ígyis a mérkőzés toronymagas esélyesének  Guardiola együttese számított. A Watford nem szép emlékekkel várhatta találkozót, ugyanis ősszel hatot kaptak hazai pályán a manchesteri együttestől. A City elképesztő ütemben kezdett ezúttal is már a találkozó első percében Sané passzából Sterling volt eredményes, aki már 14. gólját szerezte a bajnokságban. A hazaiak a folytatásban is egyre nagyobb nyomást helyeztek a Watford és Gomes kapujára és az ötödik perben Stones duplázhatta volna meg a hazaiak előnyét, de az angol válogatott védő lövése a kapu fölé szállt. Még az első negyedórában érkezett az újabb City találat, de ezúttal nem egy hazai játékostól, hanem a vendégek védője Kabesele egy szerencsétlen mozdulat után a saját kapujába jutatta a játékszert. A 17. percben egy szabadrúgást követően kis híján De Bruyne is feliratkozott a góllövők közé, de lövése a felső lécen csattant a kipattanót pedig Stones nem tudta a hálóba bólintani. A találkozó 29. percében komoly szépítési lehetőség adódott a vendégek előtt, Gray ziccerét azonban Ederson bravúrral hárítani tudta. Az első félidő hajrájában mindkét kapu előtt adódtak lehetőségek, elsőként a 43. percben Sterling lőtt jócskán Gomes kapuja mellé majd egy perccel később Capoue lövését könnyedén fogta Ederson. A félidő legvégén De Bruyne zseniális labdát tálalt Agüero elé, aki még igazíthatott is rajta, de végül nem tudta a Watford hálójába jutattni a manchesteriek 3. gólját.

2018-01-02T212401Z_1893359210_RC1FC91A5BD0_RTRMADP_3_SOCCER-ENGLAND-MCI-WAT

Fordulást követően a manchesteri együttes ott folytatta ahol az első abbahagyták, és a 48. percben De Bruyne tálalt Agüero elé aki ezúttal sem tudta a hálóba pofozni a játékszert. A félidő további részében is komoly fölényben futballoztak Guardiola tanítványai. A 63. percben De Bruyne lövését Gomes ugyan ki tudta ütni, de rossz helyre a kipattanót Agürero köszönte szépen és a hálóba bombázta a hazaiak harmadik gólját is a mérkőzésen. A manchesteriek biztos előnyük tudatában a hajrára visszavettek és nem erőltették annyira a támadásokat, de így is akadtak bőven lehetőségei Guardioal Cityjének a gólszerzésre. A 78. percben De Bruyne lövését blokkolta a védelem. A hajrában a vendégeknek összejött a szépítés, miután Carrillo remekül centerezett középre Gray-nek pedig nem volt nehéz dolga és Ederson kapujába helyezett védhetetlenül, megszerezve a szépítő találatot a lódarazsaknak. A mérkőzés végén a City és Sterling is szerezhetett volna egy újabb találatot, de Gomes a helyén volt és bravúrral hárított. A találkozón újabb találat nem született Pep Guardiola együttese pedig könnyed győzelemmel indította az évet.

Manchester City – Watford 3-1 (2-1)
Helyszín: Etihad Stadium, Manchester Vezette: Mason
Gólszerzők: Sterling (1.), Kabesele (13., öngól), Agüero (63.) ill. Gray (82.)
Sárga lapok: Silva (24.) ill. Pereyra (83.)
Kiállítás:

City: Ederson – Delph, Otamendi, Stones (Danilo 67.), Walker – Silva, Fernandinho (Touré 71.), De Bruyne (B.Silva 79.) – Sterling, Agüero, Sané. Vezetőedző: Guardiola

Watford: Gomes – Janmaat, Wague, Kabesele, Zeegelaar – Watson (Pereyra 61.), Capoue (Cleverley 61.) – Richarlison (Sinclair 82.), Doucoure, Carrillo – Gray. Vezetőedző: Da Silva

https://www.youtube.com/watch?v=Pp_YDnH90p0

Képek: premierleague.com

Ondik Gábor