Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A véghajrában egyenlített a Benfica a lisszaboni derbin! – videóval

Városi derbi került megrendezésre a portugál élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Primeira Liga) hétközi fordulójában, hiszen a Rui Vitória által irányított SL Benfica a Jorge Jesus vezette Sporting Lisszabont látta vendégül…

Teljes képernyő rögzítése 2018. 01. 04. 72740

A vezetést a mérkőzés 19. percében a vendég Sporting Lisszabon szerezte meg, ekkor Fabio Coentrao beívelésére Gelson Martins érkezett, aki közvetlen közelről fejjel vette be a Benfica hálóját, s egyben juttatta előnybe csapatát. A találkozó folyamán itt is – ott is adódtak lehetőségek, a 29. minutumban Varela-nak kellett hatalmas bravúrral védenie Acuna lövését, a 35. percben Krovinovic (a lövés előtt Coentrao kézzel blokkolta Salvio kísérletét, s így került elé a labda, a játékvezető a VAR segítségét is igénybe vette, de így sem ítélt tizenegyest…), míg a 83. minutumban pedig Joao Carvalho találta telibe a kapufát a Benfica részéről. Az összecsapás során sokkal többet próbálkozott a hazai együttes, de ennek ellenére úgy tűnt nem akar összejönni számukra legalább az egyenlítés sem. Aztán a 90. percben Battaglia szabálytalanságának köszönhetően büntetőhöz jutott a Benfica, amit a csapat első számú gólfelelőse, Jonas értékesíteni tudott. 

SL Benfica – Sporting Lisszabon 1-1 (0-1)
Helyszín:
Estádio da Luz, Lisszabon; Vezette: Hugo Miguel
Gólszerzők: Jonas(90., büntető) ill. Martins(19.)
Kiállítás: – ill. –

SL Benfica: Varela – Almeida, Dias(Carvalho 81.), Jardel, Grimaldo – Pizzi(Jimenez 55.), Fejsa(Silva 72.), Krovinovic – Salvio, Jonas, Cervi. Vezetőedző: Rui Vitória.

Sporting Lisszabon: Patricio – Piccini, Coates, Mathieu, Coentrao – Martins(Ruiz 83.), Carvalho, Battaglia, Acuna(Cesar 78.) – Dost, Fernandes. Vezetőedző: Jorge Jesus. 

https://www.youtube.com/watch?v=tCxYiEumNUE