Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

„Még mindig megnyerhetem az Aranylabdát”

Nyilatkozatok, melyek nem tükröznek valóságalapot, nyilatkozatok, melyre ha azt mondjuk, hogy Zlatan Ibrahimovic szájából halljuk, akkor elfogadjuk, mert ismerjük. Ezúttal azonban Emmanuel Adebayor mondott olyat, melyen kikerekedett az újságírók szeme. A togói azonban komolyan beszélt, legalábbis cseppet sem mosolygott a kijelentésén, és igaza is van, miért ne álmodhatna nagyot…! Na de ekkorát? 

Sevilla v Real Madrid - La Liga

A 33 esztendős gólfelelős a török Basaksehir alkalmazásában áll és voltak és vannak is álmai – „Az volt az álmom, hogy az Arsenalban és a Real Madirdban futballozzak, ez sikerült – fogalmazott Adebayor, aki így folytatta – Talán még álmodhatok arról, hogy egyszer megnyerem az Aranylabdát, és talán még valóra is válhat. Nem vagyok igazán boldog a labdarúgó-karrieremet illetően, de persze nem is panaszkodhatok. Még aktív vagyok, szóval még tovább álmodhatok.”

Hazájában hős, Európában pedig elismert labdarúgó, ám a Premier League-ben több szurkolótábor is megutálta hűtlensége miatt. Franciaországban előbb a Metz, majd pedig a Monaco labdarúgója volt, az áttörést viszont az Arsenal és Arsene Wenger adta meg neki. Felkerült a futballtérképre, ám a klubhűség szót nem ismerte, így váltott és az újgazdag rivális Manchester City labdarúgója lett. Az ágyúsok szurkolói előtt és sok független fociszerető előtt akkor ásta el magát, amikor volt csapata elleni gólját látványosan, szó szerint gúnyosan megünnepelte.

Később a Real Madridban is megmutathatta mit tud, majd a Tottenham játékosaként – a Spurs az Arsenal legnagyobb riválisa – még egyszer utoljára maradandót alkotott. A Crystal Palace már csak olyasfajta levezetés volt, 2016-ban el is hagyta a Szigetországot és fél éves kihagyás után aláírt Törökországba, ahol azért rugdossa a gólokat és csapatával harcban van a bajnoki címért, mi több vezeti a tabellát. Na de az Aranylabda, az egy más kávéház…

Foto: Getty Images