Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Átigazolás: “A Barcelonához akarok szerződni!”

Januárban várható nagy mozgás az FC Barcelona háza táján. Van, illetve vannak ugyanis olyan labdarúgók, akiknek minden vágya, hogy minél előbb a katalán sztárcsapathoz szerződhessenek.

(Kép: as.com)

A brazil Globoesporte beszámolói szerint Yerry Mina közölte a Palmeiras vezetőéivel, hogy távozni akar, és már januárban az FC Barcelona játékosa kíván lenni.

A kolumbiai középhátvéd, akinek barcelonai szerződését egyesek már be is jelentették, állítólag az elmúlt órákban maga kereste fel Alexandre Mattost, a Palmeiras sportigazgatóját, akinek benyújtotta átigazolási kérelmét.

“Beszéltem vele. Egyértelműen kijelentette, hogy élete nagy lehetősége előtt áll, és úgy érzi, hogy itt a megfelelő idő a váltásra. Most, hogy letisztáztuk a helyzetet, itt az idő, hogy megállapodjunk az FC Barcelonával. Amennyiben az általunk is megfelelőnek vélt ajánlat érkezik, Mina távozni fog. Egyéb esetben marad a Palmeiras labdarúgója.” – Jelentette ki a sportvezető.

Egybehangzó brazil és spanyol források szerint a Barca és a Palmeiras között éppen gőzerővel zajlanak a tárgyalások a 23 esztendős játékos átigazolási díját illetően.
A Barcánál állítólag kötik az ebet a karóhoz azt illetően, hogy azt a 9 millió eurót utalják át, amelyben korábban megállapodtak a brazil klubbal. Csakhogy a Palmeiras szerint ez az összeg akkor érvényes, ha Yerry Mina 2018 nyarán teszi át székhelyét a katalán fővárosba, így nagyjából 11 milliót (és nyilván egyéb bónuszokat)  szeretnének kapni a kilencszeres válogatott futballistáért.