Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Reggeli gyors: a Premier League elszipkázhatja a Barca kupahősét!

Az FC Barcelona játékos-gyára már nem első alkalommal adhat egy újabb világsztárt a világ legnépszerűbb bajnokságába, vagyis a Premier League-be. Az AS szerint a katalánok hétközi gólszerzője, José Arnáiz több angol klub figyelmét is felkeltette.

arnáiz002

Bár alapvetően a 22 esztendős José Arnáiz a Barca B labdarúgója, a Celta ellen már a szezonbeli harmadik kupameccsén kapott lehetőséget a nagyok között. És az első két alkalomhoz hasonlóan a vigoiak ellen is betalált egyszer.

Pedig az idényt még a nevelőklubjában, a Real Valladolidban kezdte meg a balszélső. Ám úgy tűnik, hogy a La Liga éllovasánál megéreztek valamit, ugyanis egészen 2021-ig szerződtették a tehetséges játékost, szerződésébe pedig 40 millió eurós kivásárlási árat vittek bele.

Az AS pletykája konkrét csapatot nem említ az angliai érdeklődők közül, ám egy esetleges transzfer nem lenne meglepő, lévén a héten egy spanyolországi tehetség már a szigetországba szerződött.

Balogh József