Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Zidane: “A második félidőben nem játszottunk jól!”

A Celta Vigo elleni 2:2-es döntetlent követően értékelt a Real Madrid trénere, Zinedine Zidane, akinek szavaiból talán leszűrhető, hogy nem feltétlenül elégedett az egy ponttal és csapata teljesítményével.

(Kép: realmadrid.com)

“Nem játszottunk jól a második félidőben, és még csak nem is úgy futballoztunk, mint azt az elsőben tettük. Mondhatnám azt is, hogy nem futballoztunk úgy, ahogy azt nekünk kellene. Ezért én vagyok a felelős, megoldást kell találnom a problémára.” – Így Zidane, megjegyezve azt is, hogy úgy érzi, nincs meg a kellő magabiztosság csapatában, különösen az ellenfél kapuja előtt.

“Ki kell elemeznünk a teljesítményünket. Sok hibát elkövettünk, ráadásul meg volt arra is a lehetőségünk, hogy ellentámadásokat vezessünk, ezek azonban valamiért nem úgy működtek, mint szoktak. Ezenkívül a Celta is komoly kihívást jelentett a második félidőben, alaposan megnehezítették a dolgunkat.” – Folytatta a blancók trénere, aki természetesen kitért csapata gyenge formájára is.

“Sajnos a futball sokszor nem úgy ‘működik’, mint azt sokan gondolnánk. Vannak periódusok, amikor gödörbe kerülsz. Ha nem is játszottunk jól, a lehetőségeink így is megvoltak a második félidőben arra, hogy betaláljunk. Megpróbáljuk ellensúlyozni a hiányosságainkat, és fontos lenne, hogy kiegyensúlyozottabban futballozzunk.” – Fogalmazott a francia szakember, aki elmondta azt is, hogy Florentino Pérez elnök úr a meccs után lement a csapat öltözőjébe, de csupán azért, hogy buzdítsa, bátorítsa a csalódott játékosokat.