Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Zidane: “Beszélgetésre hívtam a játékosaimat!”

A szerdai,  Numancia elleni spanyol Király-kupa találkozó előtt Zinedine Zidane megtartotta hivatalos sajtótájékoztatóját. A Real Madrid trénere elmondta, hogy csapatmegbeszélést tartottak azt illetően, hogy mielőbb kilábaljanak a gödörből.

15155062316209(Kép: marca.com)

A Real Madrid kényelmes, 3:0-ás előnyből várja a Numancia elleni szerda esti kupavisszavágót. A találkozó előtti sajtótájékoztatón blancók trénere ezúttal is elmondta, hogy szeretnének már mielőbb túl lenni a gyenge formán.

“Ha nem úgy mennek a dolgaid, ahogy azt remélted, még inkább dolgoznod kell! Úgy gondolom, a játékosaim is ezen az állásponton vannak. Még keményebben kell dolgoznunk, mint eddig. Ez nem kimondottan fizikai vagy mentális felkészülést jelent, inkább úgy mondanám, hogy egy kicsit mindenből!” Így Zidane, akit megkérdeztek arról is, hogy a napokban Valdebebasban tartott csapatmegbeszélés sikeres volt-e.

“Beszélgetésre hívtam a játékosaimat, azért mert valamit szeretnék elérni ezzel! Nem fogom elmondani, hogy miről is volt szó, de azt nem nehéz kitalálni, hogy ez egy olyan megbeszélés volt, amely minden csapat életében előfordul. Továbbra is elemezhetik a helyzetünket, mondhatják, hogy krízisben vagyunk, mi azonban megpróbálunk javulni, közösen változtatni és megoldást találni!” – Folytatta igen diplomatikusan a Real mestere, annyit még hozzátéve, hogy az a bizonyos megbeszélés azért kicsit tovább tartott, mint általában szokott.

A Real Madrid 21:30-tól játszik a Numancia ellen. A találkozót a Digi Sport 2 élőben közvetíti.