Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Besic a Serie A-ban köthet ki! – sajtóhír

A Sky Sports információi szerint az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Everton kötelékébe tartozó bosnyák válogatott védekező középpályást, nevezetesen Muhamed Besicet a Walter Mazzarri által irányított Torino szeretné szerződtetni…

5797cb5e-a738-4f35-b195-04a80a0a0a64-besic

A Ferencváros korábbi labdarúgója az aktuális idényben mindössze 8 tétmérkőzésen lépett pályára az Everton színeiben, ráadásul ebből csupán 2 találkozón a Premier League-ben. Könnyen lehet, hogy a bosnyák válogatott futballista nemcsak csapatot, hanem bajnokságot is válthat, hiszen állítólag a Torino érdeklődik iránta. A szerződése egyébként 2021-ig köti a liverpooli kékekhez, a transfermarkt pedig 5 millió euróra becsüli a piaci értékét. 

Muhamed Besic remek teljesítményt nyújtott Bosznia-Hercegovina színeiben a 2014-es világbajnokságon. Ebből kifolyólag borítékolni lehetett, hogy az akkor mindössze 22 esztendős labdarúgó elhagyja a Ferencvárost, s ez így is lett. Besicet 2014 nyarán szerződtette le az Everton. Első idényében rengeteg játéklehetőséget kapott, majd a következő két szezonjában nem igazán tudott folyamatosan csapat hasznára lenni, mivel több komolyabb sérülést is elszenvedett. Muhamed Besic ezidáig összesen 56 tétmérkőzésen lépett pályára az Everton színeiben. 

Németh Boldizsár