Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

PL: újabb versenyző A. Sánchez kegyeiért!

Lassacskán már nem lesz olyan angol topcsapat, amely ne szeretné megvásárolni a bukdácsoló Arsenal chilei szélsőjét, Alexis Sánchezt. A kétszeres Copa America győztes támadó azonban egyelőre hallgat, még ha edzője, Arséne Wenger komoly esélyt is lát hamarosan bekövetkező távozására.

FBL-ENG-PR-ARSENAL-SUNDERLAND

Tavaly nyár óta tudjuk, hogy a Manchester City nagyon közel állt Alexis Sánchez megszerzéséhez, amit azonban az augusztusi hajrában sikerrel torpedózott meg az Arsenal és Wenger mester.

Azonban tudják az „Ágyúsok” is, hogy most januárban van az utolsó lehetőségük arra, hogy pénzt lássanak a dél-amerikai légiósért cserébe. Sáncheznek ugyanis a szezon végeztével lejár a szerződése, és ingyen távozhat az Emirates-ből.

Az állítólag új érdeklődő Sánchezért nem más, mint a Chelsea együttese. Igaz, a londoni „Kékek” egyelőre sokallják azt, hogy a szintén új bejelentkező Manchester United 20 millió eurós éves bérrel, és egyéb bónuszokkal csábítja az Arsenal sztárját.

Fejlemények hamarosan!

Balogh József