Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Szinte biztos Alexis Sanchez klubváltása

Habár a hivatalos megerősítés még várat magára, várhatóan néhány órán belül az is meglesz: Alexis Sanchez több, mint valószínű, hogy a Manchester Unitedben folytatja pályafutását.

Arsene Wenger nyilatkozott és állítása szerint jó esély van arra, hogy Alexis Sanchez elhagyja a csapatot és a Manchester Unitedben folytatja. A francia menedzser azt mondta, hogy az ügynek 48 órán belül le kell csengenie, hiszen szombaton bajnoki mérkőzés – szerinte ha addig nem megy el Alexis, azután sem fog.

https://twitter.com/101greatgoals/status/953960839958155264

/Eközben már készítik Alexis mezét, ha lehet hinni a képeknek, akkor ő kaphatja majd Cristiano Ronaldo egykori 7-esét./

Az ESPN arról is beszámolt, hogy a chilei támadó helyét Mkhitaryan veheti majd át, aki egy csereügylet keretein belül kerülhet majd Londonba. A Mourinho által mellőzött örmény játékos sok pozitívumot mondott az Arsenal játékáról, valamint Wenger is megállapította: kitűnő helyettese lenne Sancheznek.

Ez azonban még nem minden. Ha a fenti üzlet megvalósul, tovább folytatódnak a tárgyalások. Ha eldől Alexis sorsa hivatalosan is, majd csak akkor fekszenek neki Aubameyang megszerzésének az Arsenalnál. Wenger róla is beszélt, az ESPN információi szerint pedig a két klub folyamatos kapcsolatban van egymással.

Meg kell még említeni a Bordeaux szélsőjét, Malcomot is, aki szintén az Ágyúsok kiszemeltje. Ha valami gond merülne fel, nyugodtan lehet rá tekinteni amolyan B-tervként. Az ő téli érkezésére azért valamivel kevesebb esély mutatkozik jelen pillanatban – Guillem Balague tegnap azt mondta róla, hogy a labda nélküli mozgása, taktikai felkészültsége vet fel kérdéseket vele kapcsolatban.

Update: Idő közben a Borussia Dortmund hivatalosan is reagált Arsene Wenger szavaira és jelezték, hogy nincs itt szó semmilyen kapcsolatról a klubok között. Wenger foglalkozzon a saját játékosaival.