Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Real Madrid: “Benzema nem érdemli meg, hogy kifütyüljék!”

A Real Madrid szurkolói által előszeretettel megtalált, a Bernabéuban mostanság füttyszóval is köszöntött Karim Benzema ügynöke szerint a francia csatár jobban kellene becsülniük a drukkereknek is.

(Kép: FCNaija.com)

Karim Benzema szeret a Real Madridban futballozni, Zinedine Zidane vezetőedző is számít rá, csakhogy a szurkolók már kevésbé. A madridi drukkerek jó párszor kifejezték már nemtetszésüket a korábbi lyoni csatár pályára lépésekor, legutóbb például kifütyülték a Depor ellen is, amikor Borja Mayoral helyére szállt be.
Benzema ügynöke, Karim Djaziri a Marcának adott hosszabb interjújában fel is szólalt a szurkolók megnyilvánulásai ellen.

“15 éves kora óta ismerem őt. Már fiatalkorában is megmutatta, hogy milyen erős mentálisan. Ezek most nehéz idők a számára, de ettől függetlenül abszolút elégedett, hiszen 9 éve álmai klubjában, a Real Madridban  futballozhat! Egyszerűen nem értem a szurkolókat, ha a Real Madrid nyer is, Benzemát akkor is kifütyülik, pedig ő aztán mindent alárendel a klubnak, mind a pályán, mind a pályán kívül, így azt gondolom, ezt a szurkolóknak is értékelniük kellene!” – Nyilatkozta a 30 éves kiválóság ügynöke.

“Benzema sem érti ezt az egészet. hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem esik rosszul ez nekünk.  Egyáltalán nem becsülik őt, pedig a klub történetének hetedik legjobb góllövője, aki alaposan kivette a részét a világ legnagyobb klubjának egyik legfényesebb időszakából. Kifütyülhetsz egy játékost, de egy olyat, aki még csak pályára sem lépett… Érthetetlen!” – Utalt Mr. Djaziri utolsó mondatával a hétvégi Depor elleni találkozón történtekre.

A játékosügynök azt is hozzátette még, hogy nem gondolja, hogy Benzemát a távozás gondolata foglalkoztatná, hiszen az igazi Real-szurkolók mellette állnak, a kétkedőknek pedig bizonyítani akar – Élete klubjában.