Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

FA-kupa: a „Hattyúk” berepültek a negyeddöntőbe! – videóval

A tíz nappal ezelőtti, sheffieldi 0-0 bizakodásra adhatott okot a Wednesday számára. Igaz a baglyok öröme már most garantálható volt, lévén már egy újrajátszásnyival továbbhúzták a szintén éppen a nyolcaddöntőig elevickélő városi rivális Uniteddal szemben.

Jordan Ayew éppen megszerzi a vezetést a Swansea-nak

Jordan Ayew éppen megszerzi a vezetést a Swansea-nak

A Premier League-es Swansea azonban már az első félidőben megmutatta, hogy bizony nem hiába az osztálykülönbség a két fél között, és végig uralta a játékot. Persze a receptet, mármint hogy miként kell megverni a Wednesday-t, senki sem tudhatta volna jobban, mint a walesi együttes menedzsere, Carlos Carvalhal. A portugál szakember ugyanis mielőtt december 28-án átvette volna a „Hattyúk” kispadját, már éppen több mint két esztendeje irányította a tegnapi kupaellenfelet.

Az első negyvenöt perc gólínsége után a veterán Wayne Routledge-et (is) lecserélte, a helyére pedig végül a meccsemberének is megválasztott Jordan Ayew állt be. A ghánai az 55. percben megszerezte a vezetést, amit a 80. percben még Nathan Dyer megfejelt még egy góllal, kialakítva a 2-0-s végeredményt, és a megérdemelt Swansea továbbjutást.

Swansea City – Shefifeld United 2-0 (0-0)
Gólszerzők: J. Ayew (55. perc), Dyer (80.), ill. –

A meccs góljai:
https://www.youtube.com/watch?v=L7K0kQTQ-w0

A negyeddöntő párosításai:
Manchester United – Brighton
Leicester City – Chelsea
Wigan Athletic – Southampton
Swansea – Rochdale/Tottenham Hotspur

Balogh József