Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

BL: Juventus feltámadás, Tottenham búcsú – videóval

A 2-2-es odavágóval inkább a feltámadó Tottenham lehetett elégedett, azonban ők sem dőlhettek hátra a ma esti Juve elleni BL-összecsapáson, hiszen a Zebrák továbbra is Európa egyik legpompásabb védelmével rendelkeznek, és a Dybala-Higuaín-Costa hármas sem számít dilettánsnak a nemzetközi mezőnyben…

szon

1. félidő

Kitűnő iramban kezdődött a találkozó, mindössze 3 percnek kellett eltelnie, és Szon máris egy parádés szólóval hozta magát helyzetbe, lövését azonban Buffon hárította. Jó 10 minutummal később ismét az Öreg Hölgy kapuja mögött szökkentek talpra a nézők, hiszen Kane kapott remek indítást, a tizenhatoson belülre cselezte magát, ám Chiellini végül szépen szerelte.

Még fel sem lélegezhettek a Zebrák, a Kócsag máris ismét lecsapott: egy Alli-féle kiugratást hasznosított Harry Kane, ezúttal már sebességével megverte Chiellinit, sőt még Gigi mellett is el tudta tolna, végül azonban csak az oldalhálót találta el. A 17. percben végre a Juve is észrevetette magát: Douglas Costa került a kapu közelébe, Vertonghen pedig annak rendje s módja szerint felvágta, az olaszok által áhított tizenegyes azonban elmaradt…

Láthattak még a Wembleybe látogatók nem egy szép Szon-helyzetet, Costa-elfutást, és egy pocsék középre fejelést Barzaglitól (amely egy Alli-löketbe torkollott). A félidő legfontosabb momentumát azonban a koreai szélső szolgáltatta: a 39. percben Trippier átadását váltotta gólra Szon Heung-Min. (1-0)

higuain

2. félidő

A szünet után nagyot változott a játék képe: a korábban kezdeményezőbben fellépő Tottenham visszahúzódott, és inkább a kontrákra rendezkedett be, csakúgy mint a Juve az első játékrészben. A Dybala-Higuaín tompasága, és Douglas Costa angolok általi pályáról való levétele azonban hosszú percekig megakadályozta az igazán komoly helyzetek kialakulását…

Nevezetesen a 62. minutumig kellett várni, amikor is Dybala próbált kapásból varázsolni, ám lecsúszott lövése messze elkerülte az angolok portáját. Ez a helyzet csak mintegy előszele volt a vendégek egyenlítő góljának: a 64. percben a csereként beálló Lichsteiner beadását csúsztatta a kapu elé Khedira, hogy a büntetőpont környékén settenkedő Higuaín kiegyenlíthessen! (1-1)

Itt már érezhető volt, hogy a hazai csapatnál valami megtört, és ez a 67. percben egészen be is bizonyosodott: Paulo Dybala Higuaín passza után került ziccerbe, melyben az argentin ifjú könyörtelenül a hálóba vágta a labdát. (1-2)

Az utolsó percekre újult erőre kapott a Tottenham, ám meglátszott rajtuk az angol átok: a mérkőzés végére már alig voltak képesek a sétatempónál komolyabb iramot mutatni a túlterhelt szigetországiak. A Juventus összességében megérdemelten jutott tovább, hiszen a mérkőzések lélektanilag fontos pillanataiban ők tudtak erősek maradni.

Tottenham Hotspur – Juventus 1-2 (1-0)
Helyszín: Wembley Stadium, London; Vezette: Szymon Marciniak (lengyel)
Gólszerzők: Szon (39.) ill. Higuaín (64.), Dybala (67.)
Sárga: Vertonghen (28.), Alli (56.), Dembélé (88.) ill. Sandro (35.), Pjanics (44.), Benatia (49.), Chiellini (53.)
Kiállítás:ill.

Tottenham Hotspur: Lloris – Trippier, Vertonghen, Sánchez, Davies – Dembélé, Dier (Lamela 74.) – Eriksen, Alli (Llorente 86.), Szon – Kane. Vezetőedző: Mauricio Pochettino

Juventus: Buffon – Barzagli, Benatia (Lichtsteiner 61.), Chiellini, Sandro – Khedira, Pjanics, Matuidi (Asamoah 60.) – Dybala, Higuaín (Sturaro 84.), Costa. Vezetőedző: Massimiliano Allegri

Képek forrása: uefa.com

Írta: Wernigg Márton