Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

MK: Meglepte alacsonyabb osztályú ellenfele az MTK-t

Alaposan megnehezítette nagynevű riválisa dolgát a Sényő, de nemcsak a sárga-kékekkel kellett megküzdenie a fővárosiaknak.

142482

Ezúttal a sárga mezes sényőiek örülhettek. – fotó: mtkbudapest.hu (archív)

A múlt szerdáról elhalasztott visszavágót pótolták szerdán a Magyar Kupában, ahol a megye I-es Sényő fogadta az első mérkőzésen magabiztos előnyt szerző MTK Budapest együttesét. A kék-fehérek ennek tudatában meghatározó labdarúgóik közül mindössze Kanta Józsefet nevezték az összecsapásra, a többiek pihentek a hétvégi NB II-es bajnoki fordulóra. A szemerkélő esőben megrendezett összecsapáson a fiatalok kaptak szerepet, amit a sényőiek igyekeztek kihasználni, de így is jelentős volt a játékerőbeli különbség.

144593

Így festett a sényői sporttelep a találkozó előtt. – fotó: mtkbudapest.hu

Viszont kérdés volt a találkozó előtt, hogy a néhol jelentős tócsák borította pályán lesz-e meccs, Lovas László végül játékra alkalmasnak találta a gyepet, így nem volt akadálya, hogy elkezdődjön az összecsapás. A tócsák megnehezítették mindkét csapat dolgát, de nem annyira, hogy bő tíz perccel a kezdő sípszó után ne kerüljön előnybe a hazai együttes. Történt, hogy egy felpasszolt labda megállt a fővárosiak tizenhatosának sarkán, amire leggyorsabban a sárga mezesek reagáljanak, Fodor beadását Marics pedig befejelte. Szépített tehát összesítésben a házigazda. Szakmailag azonban egyáltalán nem lehet értékelni a találkozót, amely inkább dagonyázásra hasonlított, mint futballmeccsre. Alig telt el a félidő fele, mikor is már kettőre nőtt a Sényő előnye: Lakatos magas labdája találta meg Fabu fejét, aki nem hibázott, Fadgyas mellett bólintott a kapu közepébe. A hajrában egy hazai, majd két MTK-lehetőség maradt ki, ez utóbbi kettő Kanta nevéhez fűződik, aki előbb Gagyiba lőtt, majd egy bombát küldött kapura, de a házigazdák kapusa bravúrral védeni tudott.

Fordulás után már az MTK-nak voltak nagyobb lehetőségei, de továbbra sem tudta bevenni ellenfele kapuját, a labda – talán érezve a kínkeserves próbálkozásokat – megadta magát, nemes egyszerűséggel kipukkadt, így kért cserét. A csapatok sem fukarkodtak a hajrábeli változtatásokkal. A cserék sorát a Sényő kezdte, majd az MTK folytatta. Helyzetet viszont már egyik együttes sem tudott kialakítani, így az MTK Budapest, ha nehezen is, de két gólt megőrzött előnyéből, és várhatja a negyeddöntőt.

Sényő – MTK Budapest 2-0 (2-0)
Sényő, vezette: Lovas László
Gólszerzők: Marics G. (11.), Fabu (22.)
Sárga lapok:
Kiállítva:

Sényő: Gagyi – Haburcsák, Ács, Barcsay, Bodó G., Fabu (Burics, 55.) – Fodor A. (Ruska, 81.), Klepács, Lakatos L. (Kapacina K., 67.), Lukács B. – Marics. Vezetőedző: Sándor Tamás

MTK: Fadgyas – Szuhodovszki (Bayer, 74.), Schrammel (Sziklási, 85.), Borbély B., Gengeliczki – Jakab D., Kanta J., Korozmán, Schafer – Takács R., Tóth Z. (Szerencsi, 60.) Vezetőedző: Feczkó Tamás

Továbbjutott: MTK Budapest 4-2-es összesítéssel.

~GS~