Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Az Inter-Napoli mérkőzés győztese a Juventus lett – videóval

Lett volna min javítania a Napoli gárdájának a Romától múlt szombaton elszenvedett meglepően sima vereség után, ehhez azonban a “farkasok”-hoz hasonlóan a Bajnokok Ligája helyek egyikéért küző Inter otthonából kellett volna elhozniuk a három pontot Maurizio Sarri fiainak.

Soccer: serie A; Fc Inter - Ssc Napoli

(forrás: ansa.it)

Ez viszont nem ígérkezett könnyű feladatnak, amit a két csapat közös múltja is bizonyít: eddigi 71 milánói találkozásuk alkalmával 46-szor az Inter nyert, 16 végződött döntetlenre, míg a vendégek mindössze 9-szer távoztak győzelemmel, igaz ez a tavalyi szezonban is sikerült nekik. A két vezetőedző a legerősebb összeállításában küldte pályára csapatát, a hazai oldalon Rafinhával a kezdőben. A mérkőzés első félideje divatos kifejezéssel élve nagy taktikai csatát hozott, a Napoli együttese hiába birtokolta többet a labdát, a délieknek nem sikerült komolyabb helyzetet kialakítaniuk.

Élénkebben indult viszont a második félidő, az előbb Skriniar fejelt a kapufára, míg a túloldalon Insigne reptette meg Handanovic kapust. A bíztató kedzést azonban csalódástkeltő folytatás követte, érezhetően mindkét csapat inkább a vereség elkerülését tartotta fontosabbnak, ez pedig nem is eredményezhetett mást, mint egy gólnélküli döntetlent. Ezzel az eredménnyel a Juventus megerősítette vezető pozícióját a tabellán, a torinóiak annak ellenére állnak egy ponttal a Napoli előtt, hogy egy mérkőzéssel kevesebbet játszottak.

Inter-Napoli 0-0
Helyszín: Stadio Giuseppe Meazza, Milánó; Vezette: Orsato
Sárga lapok: Gagliardini (38.), ill. Allan (17.), Insigne (61.), Albiol (85.)

Inter: Handanovic – Cancelo, Skriniar, Miranda, D’Ambrosio – Brozovic, Gagliardini – Candreva (Borja Valero 79.), Rafinha (Éder 64.), Perisic (Karamoh 86.) – Icardi. Vezetőedző: Luciano Spalletti

Napoli: Reina – Hysaj, Albiol, Koulibaly, Mario Rui – Allan (Rog 89.), Jorginho, Hamsik (Zielinski 71.) – Callejón, Mertens (Milik 87.), Insigne. Vezetőedző: Maurizio Sarri

A mérkőzés összefoglalója:


(zp)