Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Aprópénzért adta el a Tottenham, ma a Werder egyik legígéretesebb játékosa

A Bundesliga 26. fordulójában a Werder Bremen 3:1-re győzte le a Köln együttesét, amelyről természetesen mi is beszámoltunk. A mérkőzés első gólját az a Milos Veljkovic szerezte, akit valamivel több, mint két évvel ezelőtt már leírtak a Tottenham-nél.

A 22 esztendős játékos az elmúlt bajnoki fordulóban karrierje első élvonalbeli találatát szerezte, ennek apropóján kicsit tüzetesebben utána jártunk a szerb játékosnak.

A Svájcban született Veljkovic a Basel csapatában kezdett el futballozni, majd innen került 2011- augusztusában a Tottenham fiataljaihoz, mikor még csak 15 esztendős volt. Nagy tehetségnek tartották és viszonylag hamar elérte azt, hogy az első csapatnál is számításba vegyék, ebben vélhetően közrejátszott az U19-es Eb győzelem is. A 2013/14-es szezonban, a Premier League-ben mutatkozhatott be a felnőttek között, de mindössze két meccsen kapott szerepet.

veljkovic

A Tottenham felnőttei között nem sok sót evett meg a szerb védő.

Veljkovic számára aztán nem úgy alakultak a dolgok, ahogyan azt eltervezte. Ugyanis valósággá vált minden fiatal futballista rémálma, a kölcsönadás. 2014. őszén a Middlesbrough, majd az azt követő januárban a Charlton együtteséhez igazolt az angol másodosztályba. Sok lehetőséget az említett két csapatnál sem kapott, így visszatért a Tottenham-hez, amely 2016. február 1-én értékesítette az akkorra már leírt, de 2015-ben U21-es Vb győztes szerb védőt. Egyes források szerint 300 ezer, míg más információk alapján 330 ezer euróért vette meg őt a Werder Bremen.

2016 tavaszán még ugyan kevés lehetőséget kapott a patinás német csapatban, viszont az azt követő szezonban már megmutathatta remek képességeit. A Werder-nél ugyanis alapemberré vált, hiszen a 2016/17-es bajnokságban 26 meccsen, míg idén már 24 találkozón kapott lehetőséget, s közben a Werder egyik legjobbjává nőtte ki magát.

veljkovicwer

A Werder-nél a védelem oszlopa lett, s most már élvonalbeli gólja is van.

Jó produktivitásának köszönhetően a klubnál a Bremen jövőjét látják benne, amit maga a sportigazgató, Frank Baumann is elismert. Az ősszel a szerb válogatottban is debütálhatott, s jó esélye van arra, hogy a nyári oroszországi Világbajnokságra is a nemzeti együttessel tartson.

Báló Bence