Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

La Liga: Ronaldo mesternégyessel küldte haza a Gironát – videóval!

A La Liga 29. fordulójában hatalmas lehetőséghez jutott a Real Madrid, amely kihasználhatta az Atletico korábbi botlását egy esetleges Girona elleni győzelemmel.

Kép: AS.com

Kép: AS.com

Zinedine Zidane úgy döntött, pihenőt ad néhány húzóemberének, így került a kezdőbe, Lucas Vazquez, Asensio, Nacho, vagy Kovacic a Girona elleni bajnokin. A kissé talán tartalékos felállás ellenére azonban nem lehetett azzal vádolni a Real Madridot, hogy ne vennék komolyan a találkozót. A fehér mezesek azonnal nekiestek ellenfelüknek és hatalmas tempót diktálva próbáltak rögtön az elején előnybe kerülni. Ronaldo már az 5. percben egy hatalmas szabadrúgással riogatott, percekkel később pedig Lucas került ajtó-ablak ziccerbe, ám mind a két alkalommal Bono bravúrral hárítani tudott. A 11. percben azonban már tehetetlen volt a katalánok hálóőre, egy szép passzjáték végén ugyanis Kroos találta meg Ronaldót a tizenhatoson belül, aki szabadon lőhetett és erre ezúttal már nem volt ellenszer. A Real Madrid hamar előnybe került, ráadásul teljesen megérdemelten.

A szokás szerint három belső védővel felálló Girona viszont nem az a fajta csapat, amely ilyenkor feladja a harcot. Borja Garcia révén még a hazaiak vezető gólja előtt volt egy veszélyes lövésük, amit később még több próbálkozás követett. A Girona lehetőségeihez mérten tökösen, bátran játszott. A keretük összértéke természetesen töredéke a Blancókénak, ám ahhoz képest, hogy a liga legkisebb büdzséjéből dolgozó klubjáról beszélünk, szinte alig lehetett érezni a különbséget olykor színvonalban. Ha kellett, feltolták a védekezést, próbálták megzavarni a madridiakat a labdakihozataloknál, de hátul és a középpályán is hozták azt, amit csak lehetséges. A helyzetek terén felzárkóztak ellenfelükhöz, akik szintén rajta voltak az újabb találat megszerzésén. A 22. percben például Lucas Vazquez talált be, ám a játékvezető lesre hivatkozva – tévesen – érvénytelenítette a találatot. Ekkor még viszont nem tűnt úgy, hogy ez a hiba fontos lehet, hiszen a Real így is nagyjából kézben tartotta a dolgokat és csak idő kérdésének tűnt, mikor gyötrik be az újabb gólt.

Kép: AS.com

Kép: AS.com

Ezzel szemben a 29. percben váratlan dolog történt: Granell szögletét Stuani fejelte könyörtelenül Navas kapujába, ami ismét egyenlő állást jelentett. A Real tehát hiába volt fölényben és vezetett már tíz perc után, elszórták előnyüket és kezdhettek mindent előröl. A Girona önbizalmának jót tett ez a találat, a fővárosiak pedig így ezek után is nagy tempóban futottak a gól után. A színvonalra egyébként nem lehetett panasz, a meccs tempója és a helyzetek száma is nagyon rendben volt – bárcsak több ilyen összecsapást láthatnánk. Az első félidő nem hozott több gólt, pedig tényleg próbálkozott a Real támadósora. Nagyon jól nézett ki náluk egyébként a szélsőjáték: Asensio és Lucas révén élet volt az oldalvonalak mentén, amit a velük összejátszó társak révén sokszor ki is tudtak használni. Hogy ez mennyire nagy fegyver tud lenni, arról a fordulás után, a második félidő legelején győződhettünk meg leginkább. Egy gyönyörű összjáték után Benzema adott szenzációs ütempasszt a beinduló Ronaldónak, aki megint csak kíméletlen befejezőnek bizonyult. A siralmas szezonkezdet után nagy nehezen formába lendült CR, a duplával pedig a show-nak még nem volt vége.

A folytatásban a Girona stabilizálta játékát és kivárt. Lesték a lehetőséget, amit meg lehet ragadni – ám a Real Madrid a folytatásban már nem sok ilyet adott nekik. Zidane együttese ezúttal már nem elégedett meg az egy gólos különbséggel, hanem nyomtak tovább. Fontos különbség viszont, hogy ezúttal már a helyzetkihasználásuk is rendben volt. Az 59. percben Lucas volt eredményes Ronaldo passza után, majd a fehérek hetese a 64. percben ismét bevette Bono kapuját, amivel összejött neki egy mesterhármas. Válaszul 3 perccel később a túloldalon ismét Stuani fejelt egy gólt (ekkor álltunk 4-2-re), a gólgyártásnak azonban még közel sem volt vége. A hajrára kissé szétestek a védelmek és végképp megnyíltak a gólcsapok. A csereként beállt Bale tovább növelte a különbséget, ezt követően pedig Juanpe fejesével reagáltak a piros-fehérek – amúgy mind a három gólt szögletből szerezte a Girona, ami jelzésértékű. Az utolsó, meccset lezáró találatra pedig egészen a 91. percig kellett várni: Cristiano Ronaldo idei legjobbját nyújtva negyedszer is villant, elhallgattatva ezzel minden korábban károgó kritikust. A portugálnak január 21. óta ez volt a 18. gólja a bajnokságban, azelőtt csak 4-szer volt eredményes. Ez volt a 7. alkalom idén, hogy minimum két gólig jutott egy bajnokin. (22 találatnál jár, vagyis 3-mal van lemaradva az éllovas Messitől)

6-3 lett a vége és nem túlzás kijelenteni: a szezon egyik legjobb meccsét láthattuk, nem csak a gólok száma miatt. A Real Madrid ráadásul faragott is a hátrányából, így nem csak hogy visszaelőzték a Valenciát, hanem így már csak 4 pontra vannak a városi rivális Atletico mögött a harmadik pozícióban. A Gironánál nincs ok az aggodalomra: az újonc csapat az év egyik szenzációja! A 7. helyen állnak, harcban az Európa-ligás helyekért, ami önmagáért beszél.

https://www.youtube.com/watch?v=XAT0BRkIkUo

Real Madrid – Girona 6-3 (1-1)
Helyszín: Santiago Bernabeu Stadion (Madrid), Vezette: Gil Manzano
Gólszerző: Cristiano Ronaldo (11., 48., 64., 91.), Stuani (29., 67.), Lucas Vazquez (59.), Bale (86.), Juanpe (88.)
Sárga lap: Carvajal, ill. Mojica
Kiállítás: –

Real Madrid: Keylor Navas – Marcelo, Nacho, Varane, Carvajal – Asensio (Bale), Kovacic (Modric), Kroos, Lucas Vazquez – Cristiano Ronaldo, Benzema (Isco). Vezetőedző: Zidane.

Girona: Bono – Mojica, Juanpe, Espinoza, Ramalho, Maffeo (Aday) – Borja Garcia (Lozano), Granell Nogue, Pons – Stuani (Olunga), Portu. Vezetőedző: Machin.

Korábbi meccsek:

Leganes – Sevilla 2-1
Barcelona – Athletic Bilbao 2-0
Celta Vigo – Malaga 0-0
Villarreal – Atletico Madrid 2-1