Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Görög tehetséggel erősítene az Arsenal – Sajtóhír

Szigetországi sajtóértesülések szerint a Premier League-ben szereplő Arsenal együttese a nyáron egy fiatal, tehetséges görög védőt igazolna. A Daily Mirror által megszellőztetett pletyka alapján, Arséne Wenger gárdája Panagiotis Retsos játékjogát szerezné meg a Leverkusen-től.

retsos

A következő szezontól Londonban fejlődhet tovább a fiatal Retsos.

A még mindössze 19 esztendős hellén játékos csupán az elmúlt nyáron érkezett az Olympiacos együttesétől a Bayer Leverkusen-hez. A gyógyszergyáriaknál fiatal kora ellenére sok lehetőséget kapott, hiszen a bajnokságban és a kupában összesen 22 mérkőzésen szerepelt a középső védő. Ennek köszönhetően több nagy csapat is felfigyelt rá, köztük az Arsenal, amely a nyáron körbeudvarolhatja a játékost.

Az Ágyúsok az előttünk álló transzfer időszakban több igazolást is terveznek. A tavalyi csalódást keltő szezon után az ideivel sem fognak dicsekedni Arséne Wenger-ék, így a keret megerősítése elsődleges szempont lesz a nyáron.

Ebbe a tervbe tökéletesen beleillik az 5-szörös görög válogatott Retsos, kinek a piaci értékét már 18 millió euróra taksálja a transfermarkt.de. Azonban ennél vélhetően jóval többet kérne érte majd a Leverkusen, már ha egyáltalán hajlandó lesz megválni egyik legnagyobb tehetségétől.

Ugyanis a német együttes több alapemberéről is cikkeztek már, mint lehetséges távozó. A kapuból Bernd Leno szintén felmerült az Arsenal-nál, de a Napoli-val is kapcsolatba hozták már. Jonathan Tah a Tottenham feltételezhető érkezőinek a listáján szerepel, Julian Brandt és Leon Bailey párosát meg fél Európa vinné.

Az előző gondolatmenetből kiindulva korántsem biztos, hogy az Arsenal könnyedén megszerzi a nyáron majd Retsos-t. Ettől függetlenül kíváncsian várjuk az elkövetkezendő hetek fejleményeit.

Báló Bence