Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Championship: már csak egy győzelem kell a listavezetőnek

Szinte hihetetlen, de már négy forduló van hátra a szezon elején maratoni hosszúságúnak tűnő, negyvenhat körös Championship küzdelmeiből. Az erőviszonyok teljesen letisztázódtak mostanra. Többek között az is, hogy a PL és a másodosztály között az elmúlt tizenöt évben ingázó Wolves a feljutás kapujába jusson.

wolves002

A portugál menedzsernek, Nuno Espirito Santonak köszönhetően főleg portugál légiósok által fémjelzett Wolves természetesen nem véletlenül áll a második vonal csúcsán. Bár a legértékesebb kerettel a Fulham rendelkezik (éppen ők állnak a második helyen, ami még garantált feljutást igér),, de mégis a „Farkasok” azok, akik összeszokottabb csapat látszatát keltik. Pedig még januárban is volt jövés-menés az átigazolásokat illetően.

A narancsmezes klub jó szereplését jól jellemzi, hogy viszonylag gyengén játszva is tudnak nyerni. Ahogy tették ezt tegnap is. Igaz, a szakértők szerint azért volt, aki kiemelkedett a társak közül. Ő pedig nem volt más, mint Rubén Neves. Az ötszörös portugál válogatott középpályás végül góllal, és remek szervező játékával tette le ismét a névjegyét. A 2-0-s győzelem igazi áldozata pedig a Derby County lett, amely most már szinte biztosan lecsúszik az automatikus feljutásról, sőt még a rájátszásra is pokolian nehéz harc vár rá.

Győzelmével annyira magabiztosan vezeti már a tabellát a Wolves, hogy a hátralévő négy fordulóban elég egyetlen győzelem nem csak a biztos feljutáshoz, de a bajnoki címhez is.

Wolverhampton Wanderers – Derby County 2-0 (1-0)
Gólszerzők: Jota (6. perc), Neves (51.), ill.

A bajnokság állása:

championshiptabella20180104

A góllövőlista élmezőnye:

championshipgólll 20180411

Balogh József