Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

CONCACAF BL: hazai pályán bukta el a döntő odavágóját a Toronto! – videóval

Hazai pályán kezdhette meg a CONCACAF BL döntőbeli párharcát az MLS címvédője, vagyis a Toronto FC a Chivas Guadalajara ellen. Természetesen a mexikói klub sem egy gyenge együttes, de azzal meglepetést okozott a közép-amerikai ország együttese, hogy Kanadában az odavágón nyerni tudott!

IMG_20180418_071527Giovinco és társai hazai pályán maradtak alul a CONCACAF Bajnokok Ligája döntőjének első meccsén! (forrás: twitter.com/TSN_Sports)

A CONCACAF Bajnok Ligájában elérkeztünk a döntőhöz, azaz az észak-, közép-amerikai és karibi térség legkiemelkedőbb kupasorozatában magyar idő szerint mára virradóan a finálé első felvonását bonyolították le. A döntőbe az MLS, vagyis az észak-amerikai profiliga címvédője, a Toronto FC jutott, valamint a mexikói Chivas Guadalajara. Előbbi otthonában rendezték meg a párharc odavágóját.

Gyors góllal indult a döntő, ugyanis már kevesebb mint 2 perc elteltével előnybe került a vendég Chivas! A vezető találatot Pizzaro szerezte, akinek 120 másodperc sem kellett ahhoz, hogy előnyt szerezzen csapatának (0-1)! Mentálisan úgy tűnhetett, hogy a vendégcsapat van előnyben, és a bekapott gól után a Toronto elég pontatlanul játszott. Azonban a 19. percben jött az áttörés, és egy szép támadás végén Osorio közeli góljával egyenlített a kanadai gárda (1-1)! Ezek után már csak a hajrához közeledve esett gól, de nem is akármilyen. A 72. minitumban Pulido végzett el szabadrúgást a Toronto kapujától távol, a Chivas játékosa által pedig vélhetően beadásnak szánt pontrúgást követően óriási gólt eredményezve beakadt a labda a hazai kapuba (1-2)! Ezzel együtt kialakult a végeredmény is, amely meglepetésnek számít, a Toronto pedig egy hét múlva Mexikóban fog vendégszerepelni, ahol vélhetően még nehezebb dolga lesz a kanadai klubnak. Az odavágón egyébiránt mindkét csapatnak adódtak lehetőségei, de a Toronto már nem tudott egyenlíteni, hiába hajtott a végén is a hazai csapat, a mexikói gárda örülhetett a finálé első felvonása után, melyet követően az idegenben lőtt gólok is sokat nyomnak a latban.

CONCACAF Bajnokok Ligája, döntő, odavágó
Toronto FC – Chivas Guadalajara  • 1-2 (1-1)
Gólszerzők: Osorio (19.), ill. Pizzaro (2.), Pulido (72.)
Sárga lapok: – , ill. Brizuela (64.)
Kiállítás:

Toronto FC: Bono – van der Wiel, Moor, Mavinga (Zavaleta, 46.) – Auro, Delgado (Aletxe, 81.), Bradley, Osorio, Morgan (Morrow, 67.) – Altidore, Giovinco. Vezetőedző: Greg Vanney

Chivas Guadalajara: Jimenez – Brizuela, Salcido, Oswaldo, Mayorga (Lopez, 71.) – Pineda, Perez – Cisneros, Pulido (Macias 90.), Pizzaro – Godinez (Zaldivar, 77.). Vezetőedző: Matias Almeyda

Nagy Dávid