Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Real Madrid: James Rodriguez készen áll a blancók ellen!

Mint ismert James Rodriguezt az elmúlt nyáron két évre adta kölcsön a Real Madrid a Bayern Münchennek. A blancók vélhetően akkor még nem gondoltak arra, hogy az azóta újra régi önmagát idéző kolumbiai kiválóság ellenük is pályára lép még a szezonban.

(Kép: marca.com)

James Rodriguez nagyon készül a Real elleni első müncheni találkozóra, és ahogy elmondta, nem érzi különösnek, hogy korábbi klubja ellen lép pályára. “Minden rendben van. Jól érzem magam, jó formában vagyok, készen állok a Real Madrid ellen!” – Idézi Jamest a Marca című sportnapilap.

“Mindkettő különleges meccs lesz azért a számomra, hiszen csak három évet játszottam Madrdiban, ahol sok barátom van, és sok szép emlék köt a klubhoz. De most csak is a Bayernre gondolok, és arra, hogyan is győzhetnénk le a Real Madridot. Szeretnék segíteni a csapatomnak, hiszen mindannyiunk célja, hogy ott legyünk Kijevben!” – Tette még hozzá a kolumbiai klasszis, aki megjegyezte azt is, hogy a Real Madrid mindig a legjobb formáját nyújtja a bajnokok Ligájában, így nem szabad, hogy megtévessze a Bayern a madridiak gyengébb bajnoki szezonja.

A Bayern – Real Bl-elődöntő első felvonását szerdán 20:45-kor játsszák!