Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

VB: Eldőlt a svéd zseni sorsa – hivatalos

Korábban felröppentek olyan pletykák, miszerint a 2016-ban a válogatottól visszavonult Ibrahimovic visszatérhet a világbajnokságon, most tiszta víz került a pohárba.

Zlatan-Ibrahimovic-Swden-Tribute-1024x576

A világbajnokság kivételt képez? Ibrahimovic pedzegette, hogy visszatérne a vb-n a válogatottba, ám a szövetség most pontot tett az ügy végére. A svédek közleményben jelezték, beszéltek a LA Galaxy sztárjával, aki kijelentette, nem szándékozik megváltoztatni döntését. „Kedden beszéltem Zlatannal, és elmondta, nem változtatta meg azon döntését, hogy nem akar a válogatottban pályára lépni, a válasza tehát nem” – fogalmazott Lars Richt, a válogatott techniaki igazgatója. Mindez tehát azt jelenti, hogy a svéd kiválóság biztosan nem szerepel Oroszországban.

A Los Angeles Galaxy támadója 116 alkalommal viselte a háromkoronás mezt, s hatvankét alkalommal talált be. Többek között a magyar válogatottat is szomorította jó pár alkalommal. 2002-ben és 2006-ban szerepelt világbajnokságon, míg 2010-ben és 2014-ben nem jutottak ki a svédek a mundialra. Eb-ken 2004 óta valamennyin részt vettek, de csak Portugáliában tudták továbbverekedni magukat a csoportkörből az emlékezetes dánok elleni 2-2-vel többek között.

Egyébként a skandinávok az olaszokat ejtették ki pótselejtezőn ősszel, így szerepelhetnek a nyári világversenyen, ahol a címvédő Németországgal, Mexikóval, valamint Dél-Koreával kerültek egy négyesbe.

~GS~