Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Real Madrid rekord pénzt adna a “Pool” sztárjáért

Szigetországi lapértesülés szerint a Real Madridnál a nyáron mindent szeretnének megtenni azért, hogy a klubhoz csábítsák a Liverpool idei legfontosabb játékosát, Mohamed Salah-t.

salahVSroma001

A 28 esztendős egyiptomi csillag elképesztő formában játszik, távolról sem elékeztet római, de legfőképp londoni formájára. És mint tudjuk, egy-egy játékosnak elég egy jobban sikerült szezon is már arra, hogy a sajtó összekösse a legkomolyabb klubokkal.

Hatalmas szerencséje volt tavaly a Liverpoolnak, ugyanis mindössze 30 millió euróért sikerült megszerezniük maguknak Salah-t, az AS Romától. Az olaszok azóta is bánják, hogy aprópénzre váltották a csatárt, ám kényszererűségből tették. Az UEFA éppen tavaly nyáron vizsgálta a „Farkasok” pénzügyi helyzetét, és éppen ekkora összeg volt az, ami egyenesbe hozta őket. Így pedig az európai szövetség nem talált fogást a klubon, amely ennek köszönhetően indulhatott a Bajnokok Ligájában, ahol ironikus módon az elődöntőben viaskodik Salah-val és a Liverpoollal.

Állítólag Salah nem eladó, lévén hoszú évekre megoldhatja a „Vörösök-nél” a csatár-kérdést. Igaz, a Daily Mail szerint a nem eladó ebben az esetben azt jelenti, hogy a minimum vételár 200 millió euró. A pletyka szerint ez az összeg első blöffnek tűnhet, ugyanis a Real Madridot és Zinedine Zidane-t mindez nem riasztotta el a további érdeklődéstől.

Balogh József