Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Meglepte a Stuttgart a Leverkusent – videóval

A Bundesliga 32. fordulójának szombat esti kiemelt mérkőzésén a Bayer Leverkusen otthonába látogatott a Stuttgart együttese. A nyomás a hazaiakon volt nagyobb, hiszen a Gyógyszergyáriaknak győzniük kellett ahhoz, hogy visszavegyék a Hoffenheim-től a negyedik, még BL indulást jelentő helyet.

A hazai csapat összeállításban kisebb meglepetésre nem kapott helyet Julian Brandt Heiko Herrlich mestertől, illetve Henrichs is kimaradt. A vendégeknél a rendelkezésre álló játékosokból a lehető legerősebb kezdőt küldte a pályára Tayfun Korkut vezetőedző.

zieler

Zieler kiválóan érezte Alario büntetőjét. (kép: focus.de)

Ahogyan már a bevezetőben is említettük a nagyobb nyomás a Leverkusen csapatán volt, hiszen még komoly harcban állnak a Bajnokok Ligája indulást jelentő negyedik helyért. Ennek ellenére a hazaiak csak mezőnyfölényt tudtak kialakítani az első 45 perc során. A 15. percben még egy büntetőt is kaptak a videóbírónak köszönhetően,  azonban Alario kihagyta azt, hiszen a világbajnok Zieler remekül érezte az irányt. Ennek köszönhetően a Leverkusen nem értékesítette sorozatban a hetedik büntetőjét. A hazaiak mellett egyébként a vendégek sem voltak veszélyesek különösebben a kapura, így a félidőben egy mondhatni eseménytelen 0-0-val vonulhattak pihenőre a felek.

gentner2

A stuttgartiak öröme. (kép: kicker.de)

A második félidőre egy nagyon harcias Leverkusen jött ki a pályára. Olyannyira, hogy a második félidő első húsz percében folyamatosan nyomás alatt tartották a stuttgarti kaput, a vendégek konkrétan levegővételhez sem jutottak. A 66. percben úgy nézett ki, hogy megszerzik a vezetést a hazaiak, azonban Bellarabi ziccerét Zieler hárította. Utána pedig az történt, ami ilyenkor szinte mindig. A kihagyott helyzetek megbosszulták magukat és a semmiből vezetést szerzett a Stuttgart a 67. percben. Aogo tálalta a játékszert remekül Gentner fejére, aki Leno hálójába bólintotta azt. Ezzel meglepetésre 1:0 volt a vendégeknek. A gól után természetesen maradt a leverkuseni nyomás, azonban Zieler kapus eszén senki sem tudott túljárni. Így sokak meglepődésére a Stuttgart három ponttal távozhatott a BayArena-ból.

Ezzel a vereséggel a Leverkusen-nek veszélybe került BL indulása, hiszen csak 51 ponttal rendelkeznek, amivel az 5. helyen állnak jelenleg. A Stuttgart pedig fellépett a 8. pozícióra, aminek köszönhetően még van esélye kiharcolni az Európa liga indulást az utolsó két fordulóban.

Bayer Leverkusen – Vfb Stuttgart 0-1 (0-0)
Gólszerzők: – ill. Gentner (67.)

Bayer Leverkusen: Leno – L. Bender (Kohr 86.), Jedvaj, Retsos – Bellarabi (Brandt 68.), Baumgartlinger (Kiessling 76.), Aranguiz, Bailey – Volland, Havertz – Alario; Vezetőedző: H. Herrlich

Vfb Stuttgart: Zieler – Baumgartl, Pavard, Badstuber, Insua – Ascacibar, Aogo – Gentner, Thommy (Özcan 46.) – Gomez (Donis 86.), Ginczek (Kaminski 78.); Vezetőedző: T. Korkut