Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

PSG: véget ért a szezon Verratti számára

Ideje korán tét nélkülivé vált a szezon a Paris Saint-Germain számára. A párizsiak már hetekkel ezelőtt megnyerték a francia bajnokságot, míg a Bajnokok Ligájából már a nyolcaddöntőben kiestek. Így talán a lehető legjobbkor „esett ki” Marco Verratti.

Verratti_inj

A huszonöt esztendős Verratti az elmúlt két évben már többször is a partvonalon kívülre szorult vissza-visszatérő ágyéksérülésének köszönhetően. Azonban úgy tűnik, hogy az olasz válogatott középpályás megunta a helyzetet, és kihasználja a PSG számára tétnélküli fordulókat, illetve azt, hogy hazájával nem jutott ki az idei Világbajnokságra.

Sőt, Verratti annyira ráfeküdt a témára, hogy ma már túl is esett azon a műtéten, ami megkíméli majd elvileg őt a további kínoktól. A technikás karmestert megműtő klinika hivatalos közleménye szerint a beavatkozás jól sikerült, ám csodát senki sem várhat. Állításuk szerint az időzítés jó volt, a pihenés és felépülés éppen a nyári felkészülésre engedi majd újra pályára a PSG vezéregyéniségét.

Verratti korábban már átesett komolyabb műtéten, még 2016-ban. Akkor mindez az Európa-bajnoki szereplésébe került, ám mint említettük, most ez mit sem számít, lévén az olaszoknak nem lesz gondjuk idén az áhított ötödik világbajnoki cím besöprésére.

Balogh József