A Kilmarnock otthonában aratott nagyon könnyed győzelmet a Celtic…
Szappanos Péter volt a döntő hőse, aki mindent kivédett, többek között Varga Barnabás büntetőjét is!
Kiválóan helyettesítette a magyar válogatott hálóőrt, amíg sérüléssel bajlódott!
Kulcsszerepe van a mostani szezonban elért sikerekben!
A három évvel ezelőtti győztes csapatban sem lehetett ott…
A “Zöld-fehérek” mindent megtettek a végső sikerért, de az erősebb játékerőt képviselő donyecki csapattal nem tudtak mit kezdeni…
A Puskás Aréna is beugrott volna…
A török bajnokság utolsó 34. fordulójában a Galatasaray számára mindössze egy pont kellett az újabb bajnoki címhez. A fővárosi együttes idegenben a Göztepe otthonában bizosította be a klub történelmének 21. bajnoki címét a városi riválosok előtt.
Az utolsó forduló több nyitott kérdés is volt a török élvonalbeli bajnokság végkimenetelét illetően. A legfontosabb kérdés az volt ki lesz az új bajnok, ugyanis az előző két kiírás győztesének a Besiktas gárdájának már nem volt matematikai esélye a zsinórbeli harmadik bajnoki címre. Az utolsó forduló előtt a két legnagyobb esélyes a Galatasaray és a Fenerbahce volt, de a Galatának egy idegenbeli iksz a klub történetének 21. bajnoki címét jelentette volna.
A Galata végül Gomis büntetőjével bebiztosította a Göztepe otthonában a győzelmet és a klub történelmének 21. bajnoki címét. Az üldözők közül hiába győzött a Fener és a Basaksehir valamint a címvédő Besiktas az utolsó fordulóban nem történt változás a tabellán. Ráadásul Gomis 29 találattal gólkirályi címet is szerzett, ezzel minden idők legeredményesebb külföldi játékosa lett a török élvonalban.
Göztepe – Galatasaray 0-1 (0-0)
Gólszerzők: Gomis (66., büntetőből)
Fenerbahce – Konyaspor 3-2 (2-0)
Gólszerzők: Fernandao (28.), Ay (34., öngól), Soldado (65., büntetőből) ill. Fofana (70.), Jahovic (73.)
A Kilmarnock otthonában aratott nagyon könnyed győzelmet a Celtic…
Szappanos Péter volt a döntő hőse, aki mindent kivédett, többek között Varga Barnabás büntetőjét is!
Kiválóan helyettesítette a magyar válogatott hálóőrt, amíg sérüléssel bajlódott!
Kulcsszerepe van a mostani szezonban elért sikerekben!
A három évvel ezelőtti győztes csapatban sem lehetett ott…
A “Zöld-fehérek” mindent megtettek a végső sikerért, de az erősebb játékerőt képviselő donyecki csapattal nem tudtak mit kezdeni…
A Puskás Aréna is beugrott volna…
Több csapat érdeklődik iránta…
Izgatottan készül az Eb-re…
Biztos benne, hogy Szoboszlai már most az Eb-re készül…
A mai este folyamán rendeznek Magyar és Olasz Kupa döntőt is…
Klubrekordért adták el, klubrekordért hozhatják vissza…
Fontos gólt szerzett a közelmúltban…
Bognár György várakozásai a kupadöntő előtt…
“Ha nem lett volna Stefan Ortega, az Arsenal már bajnok lenne…”
A fiatal tréner korábban éveken át volt Roberto De Zerbi segítője…
A tapasztalt olasz szakember 2021 nyarán tért vissza a torinói alakulat kispadjára…
De Arda Güler és Valverde is betalált
A Spurs vereségével eldőlt, hogy az Aston Villa indulhat a Bajnokok Ligájában!
Nem számolnak vele a londoni csapatnál!
Előrehaladottak a tárgyalások
Két- és egyéves szerződést írtak alá