Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Női BL: zsinórban harmadjára is a Lyon nyerte a döntőt! – videóval

A Női Bajnokok Ligája fináléjában nagy rangadót rendeztek meg, ugyanis a Wolfsburg a Lyonnal csapott össze ma este. A végére egy igencsak gólgazdag, izgalmas döntő kerekedett ki a mérkőzésből, a francia klub pedig 5. alkalommal hódította el a trófeát, zsinórban pedig 3. diadala volt ez a háromgólos sikert arató klubnak! A hosszabbításban vezetett a Wolfsburg, de fordított a Lyon, Le Sommer duplázott, a visszavonuló, mind az 5. BL-győzelemben résztvevő Abily tette fel a pontot az i-re!

IMG_20180524_204510A legvégén a Lyon játékosai ünnepelhettek, pedig először még a Wolfsburgnál volt nagy az öröm! (forrás: twitter.com/UWCL)

A Női Bajnokok Ligájában 2011 óta egy finálé kivételével a mostani két döntős tudott csak nyerni, azaz az elmúlt 7 évből 6-ban a Wolfsburg vagy éppen a Lyon hódította el a végső győztesnek járó trófeát. Ezúttal tehát ismét ez a két klub feszült egymásnak, a kijevi döntőben! A Wolfsburg magyar válogatott játékosa, Jakabfi Zsanett is természetesen ott volt a német klub keretében, de a kispadon várta, hogy bevetésre kerüljön. Ugyanakkor a Lyon oldalán a magyar származású, német válogatott Marozsán Dzsenifer a francia klub kezdőjében szerepelt.

Mindkét klub igyekezett a másikat szorongatni már kezdettől fogva, vagyis intenzíven letámadtak a felek. Az első lehetőség a Lyon előtt adódott a 6. percben, amikor Marozsán beívelt szabadrúgása után tisztázni próbált a Wolfsburg védelme, ám a labda Henry elé került, ő viszont csapattársát, Hegerberget találta el lövésével. Ezután nem sokkal a túloldalon Pajor előtt ment el Gunnarsdottir betett labdája a Lyon kapujának előterében. A 24. percben Marozsán lökete pattant meg egy kicsit, majd a Wolfsburg kapusánál, Schultnál landolt a labda. A szünetig igazán nagy helyzetet azonban nem lehetett említeni, de hajtós meccs zajlott a kijevi fináléban, hiszen mindkét klub igyekezett tehát letámadni. Az pedig jó hír, hogy szinte teltház előtt játszottak a felek!

A szünet utáni első fontos esemény sajnos egy sérülés volt, Gunnarsdottir ugyanis megsérült, helyét pedig Wedemeyer vette át az 58. percben a Wolfsburg csapatában. A 65. minutumban Marozsán próbált belecsúsztatni egy beívelésbe, de a labdát nem érte el, ami a Wolfsburg kapuja mellett kötött így ki. A 69. percben úgy tűnt, megszerezte a vezetést a Lyon csapata egy szögletet követően, ám Le Sommer fejese után nem adott gólt a játékvezető, pedig a labda mintha a gólvonalon belül lett volna a tisztázás előtt! A 78. minutumban a Wolfsburg is veszélyeztethetett, de a német klub döntőbeli első lövése, amit Harder adott le, elkerülte a kaput. A 83. percben a meccs legnagyobb helyzete maradt ki! Ekkor Marozsán jó passza után Cascarino betett labdáját lőtte rá Le Sommer, ám Schult nagyot védett, nem tudott előnybe kerülni a Lyon! Ezután Marozsán szöglete következett, majd Hegerberg fejesét gyűjtötte be a Wolfsburg kapusa. A rendes játékidő elteltével 4 perces hosszabbítás következett, és ezt megelőzően még cserélt egyet a Wolfsburg, Jakabfi Zsanett pedig nem lépett pályára a fináléban. A ráadás elején a Lyon kapusa, Bouhaddi ütközött csapattársával, Bronze-zal,  a hálóőr pedig tudta folytatni a meccset, de előtte percekig állt a játék. Emiatt több lett a hosszabbítás, de így is jött még hosszabbítás, méghozzá kétszer tizenöt perc, ugyanis gól nélküli döntetlennel ért véget a Női Bajnokok Ligája 2017/2018-as szezonjának fináléja.

A 92. percben jött a találkozó első gólja, a hosszabbítás elején a Wolfsburg szerzett vezetést! A német klub lényegében második lövéséből gól is lett, hiszen Harder tizenhatoson kívülről leadott lapos lövése megpattanva kötött ki a Lyon kapujában (1-0)! A nagy öröm után viszont nehéz helyzetbe került a Wolfsburg, hiszen Popp szabálytalansága sárga lapot ért, számára pedig ez volt a második a meccsen, így a pirosat is megkapta, megfogyatkozott tehát a vezetést nem sokkal előtte megszerző együttes! A Lyon pedig nem hagyta annyiban, ugyanis egy Wolfsburg  által  elkövetett hibat hibát követően Le Sommer labdáját Henry lőtte be, így egalizált a francia klub a 98. percben (1-1)! Nagyon felpörgött az egyenlítő klub, hiszen a következő minitumban már fordított is a Lyon, melynek vezető találatát az azt megelőzően gólpasszt adó Le Sommer szerezte (1-2)! A 103. percben egy zseniális találattal lényegében el is döntötte a finálét a Lyon! Ekkor egy szép támadás végén Hegerberg lövése akadt be a beívelés után, van de Sanden ezzel pedig második gólpasszát adta (1-3)! Érett a Lyon zsinórban harmadik BL-győzelme ezzel, ilyet pedig egy klub sem tudott még elérni a nőknél, ahogy a férfiaknál sem, de hétvégén erre is van esély, ha a férfiaknál a sorozatot a Real Madrid nyeri meg a Liverpool csapatával szemben.

A hosszabbítás második félidejében, a 114. percben a duplázó Le Sommert váltotta Abily. Utóbbi az 5. BL-győzelmét könyvelhette el ma este, és utolsó találkozóját játszotta a sorozatban, ugyanis az idény végén visszavonul a 180-szoros francia válogatott labdarúgó. Ha pedig Abily már beállt, szinte azonnal lőtt is egy nagyszerű gólt, méghozzá a hosszabbításban pályára lépő, és ekkor harmadik asszisztját jegyző van de Sanden (1-4)! Kiütéses siker lett a vége, a Lyon pedig 5., rekordot jelentő BL-győzelmét aratta a hölgyeknél, zsinórban pedig 3. alkalommal nyert a fináléban!

NŐI BAJNOKOK LIGÁJA, DÖNTŐ
Wolfsburg – Lyon • 0-0, h.u.: 1-4
Helyszín: Valeriy Lobanovskyi Stadion, Kijev – 14.237 néző. Vezette: Jana Adámková (cseh)
Gólszerzők: Harder (93.), ill. Henry (98.), Le Sommer (99.), Hegerberg (103.), Abily (116.)
Sárga lapok: Popp (72., 96.), Maritz (80.), ill. Bacha (62.)
Kiállítás: Popp (96.), ill.

Wolfsburg: Schult – Basse, Fischer, Goessling, Maritz – Hansen (Wullaert, 46.), Gunnarsdottir (Wedemeyer, 58.), Popp, Dickenmann (Kerschowski, 90.) – Pajor, Harder. Vezetőedző: Stephan Lerch

Lyon: Bouhaddi – Bronze, Bathy, Renard, Bacha (Cascarino, 64.) – Marozsán, Kumagai, Henry, Majri – Le Sommer (Abily, 114.), Hegerberg. Vezetőedző: Reynald Pedros

VIDEÓ HAMAROSAN!

Nagy Dávid