Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Ott lehet a BL-döntőn a mellőzött ász – Íme a Liverpool kerete!

Szombaton kerül megrendezésre a klubszezon legjobban várt mérkőzése, a Bajnokok Ligája fináléja! A Jürgen Klopp vezette Liverpool ezúttal annak reményében utazik Kijevbe, hogy véget vessen a Real Madrid két éve tartó európai uralmának. Ennek érdekében minden követ megmozgatnak majd, akár távozó sztárjátékosukat is bevetnék a védelem stabilizálása érdekében…

liverpool2018 Kép forrása: twitter.com/ericghoz

A Liverpool hivatalos oldalán tette közzé a BL-döntőre utazó keretét, melyben számos meglepetés akadt. Ott lesz többek között a március óta sérüléssel bajlódó, és az idény végén ingyen távozó Emre Can, az utóbbi időben perifériára szoruló Adam Lallana, valamint az utánpótlásból Curtis Jones, Natt Phillips, és Rafa Camacho. Sérülés miatt ugyanakkor kénytelen lesz a lelátóról segíteni csapatát a Roma ellen lerobbanó Alex Oxlade-Chamberlain, az időközben negyedik számú kapussá degradált Bogdán Ádám, illetve a hetek óta maródi Gomez-Matip védő-duó.

A Liverpool 24 fős kerete: Karius, Clyne, Van Dijk, Wijnaldum, Lovren, Milner, Firmino, Salah, Henderson, Klavan, Moreno, Mane, Lallana, Mignolet, Can, Robertson, Ings, Solanke, Phillips, Jones, Ward, Woodburn, Camacho, Alexander-Arnold.

Írta: Wernigg Márton