Nagyon jól sikerült az első szezonja a csapat élén!
Mindketten bajnokként, kupagyőztesként, klubvilágbajnokként távoznak…
Közös megegyezéssel döntöttek így…
Vajon folytatja még pályafutását?
Valamennyi párharcban megtartotta előnyét az első meccsen diadalmaskodó csapat…
Pályára lép többek között a Liverpool és a Barcelona…
Kölcsönben foglalkoztatták tavasszal…
Több tréner is szóba került…
A tegnap esti BL-döntő után a futballvilágot -és különösen az egyiptomi drukkereket-, természetesen az a kérdés tartja leginkább lázban, láthatjuk-e Mohamed Salahot a nyári világbajnokságon tegnap elszenvedett vállsérülése után. Nos, úgy tűnik, van remény!
(Fotó: BBC Sport / Twitter)
Salah számára az első félidőben véget ért már a finálé, Sergio Ramos szabálytalansága után szenvedett vállsérülést, és távozott könnyeivel küszködve a pályáról. A mérkőzés után Jürgen Klopp már jelezte, súlyos sérülésről van szó, ami sokkolta csapatát, és a mérkőzésen belül is fordulópontot jelentett.
Szerencsére az egyiptomi futball-szövetség ma már pozitívabb kicsengésű közleménnyel jelentkezett, mely alapján “optimisták” Salah oroszországi szereplését illetően. A szövetség tájékoztatása szerint a röntgenes vizsgálat során azt állapították meg, szalagszakadásról van “csak” szó, így pedig van esély arra, hogy ott legyen a június 14-én startoló tornán.
Nagyon jól sikerült az első szezonja a csapat élén!
Mindketten bajnokként, kupagyőztesként, klubvilágbajnokként távoznak…
Közös megegyezéssel döntöttek így…
Vajon folytatja még pályafutását?
Valamennyi párharcban megtartotta előnyét az első meccsen diadalmaskodó csapat…
Pályára lép többek között a Liverpool és a Barcelona…
Kölcsönben foglalkoztatták tavasszal…
Több tréner is szóba került…
Az AS Roma szépített ugyan, de egyenlíteni már nem tudott a sokkal jobban teljesítő hazai csapat ellen…
Már 50 mérkőzés óta nem találtak legyőzőre Xabi Alonsóék!
Leandro Trossard gólja döntött az MU otthonában…
A botlás következtében nem sikerült visszaszerezniük a harmadik helyet a Bolognától…
A második helyért harcolnak a dunaszerdahelyiek…
Ismét a második helyen áll Thomas Tuchel csapata!
Újabb kieső kilétére derült fény…
Ezzel már a remekül védő Guaita sem tudott mit kezdeni!
Szinte behozhatatlan előnyre tettek szert a 4. helyért folytatott harcban!
Féltucat gólig meg sem álltak a vendégek…
A Düsseldorf osztályozót játszhat a feljutásért…
Először szerződhet külföldre karrierje során…
“Hálás vagyok az itt eltöltött évekért!”