Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Vb 2018: győzött és csoportjában lépéselőnybe került a horvát válogatott! – videóval

Az Oroszországban zajló labdarúgó-világbajnokság 3. játéknapjának zárómeccsén a horvátok a nigériaiakkal mérkőztek meg. A papíron jobbnak vélt horvátok érvényre juttatták a pályán is, amit lehetett várni, és győzelmükkel lépéselőnybe kerültek a ‘D’ jelű kvartettben a többiekkel szemben! 

Így örültek a horvátok annak, amikor először kerültek előnybe (forrás: fifa.com)

Folytatódott a D-csoport programja, ugyanis Argentína és Izland után Horvátország és Nigéria is megkezdte egymás ellen a szereplését a 2018-as oroszországi labdarúgó-világbajnokságon. A papírforma a horvátok mellett szólt előzetesen, azonban a nigériaiak sincsenek jó játékosok híján, sőt! Egyébiránt ez volt a két nemzeti csapat egymás elleni felnőtt válogatott találkozója.

A mérkőzés első komolyabb helyzete a 14. percben alakult ki, amikor is egy szép horvát akciót követően Mandzukic lekészítését követően Perisic lökete ment fölé. Ezután kevéssel, a 17. minutumban is próbálkoztak gólszerzéssel a horvátok, ám ezúttal Kramaric tizenhatoson kívüli lövése ment mellé. A nigériaiak nem tudtak igazán élesen játszani, de párszor felértek Horvátország tizenhatosához, de ellenfelük igyekezett nyomni. Ez utóbbi eredményeként a 32. percben megszületett az első gól! Ekkor a horvátok szögletét követően Rebic csúsztatott, majd Mandzukic bevetődve fejelt közelről, a labda pedig egy afrikai védőről került a kapuba, ugyanis Etebo lábán megpattant a gól előtt a játékszer (1-0)!

22-14-30-wwpm37otxefptkxfu4opÖngólt követően ünnepelhettek a 32. percben a horvátok! (forrás: fifa.com)

A 39. percben is megpróbált betalálni a horvát nemzeti csapat, de Rakitic beadása után Kramaric fölé csúsztatott. Az első félidő végén 2 perc ráadás jött, melynek 1. minutumában egy jobb oldalról elvégzett nigériai szabadrúgást fejelték ki, majd a kipattanót Iwobi küldte volna rá, de a Liverpool csapatában játszó Lovren blokkolni tudott. Ezzel lényegében zárult is az első játékrész, melynek során többet, és pontosabban passzolt a nigériai válogatott, ám ez önmagában, kaput tálaló lövést nélkül nem vezetett eredményre.

A szünet utáni első percekben egymás után Nigéria három szögletet is elvégezhetett, de végül fellélegezhettek a horvátok. Horvátország ezután folytatta veszélyes játékát, ugyanis a nigériaiak térfelén labdát szerezve indult egy akciójuk az 56. percben, amely Perisic beadása után Rebic kapáslövésével zárult, a labda pedig kevéssel ment fölé! A nigériai válogatott ugyan még nem könyvelhette el a vereséget, de ezidáig mind az 6 olyan világbajnoki meccsét elveszítette, amikor hátrányba került. A 69. percben büntetőhöz jutottak a horvátok, ugyanis az öngólt vétő Ekong lerántotta egy szöglet közepette Mandzukicsot! A labda mögé Modric állt, aki a játékszert laposan a jobb alsóba lőve értékesítette a tizenegyest, így megduplázódott a horvátok előnye – a Real játékosának ez volt az első gólja a vb-gólja (2-0)!

Modric tette fel a pontot az i-re első világbajnoki góljával (forrás: fifa.com)

A hajrában szépíthettek volna a Szuper Sasok, de Moses lövése a levágódott az egyik horvát védőről. A meccs végén négyperces ráadás következett, és a hosszabbítás 2. minutumában kis híján megszerzték 3. góljukat a horvátok, de az érkező Perisic helyett Kovacic egymaga oldotta volna meg a helyzetet, de Uzoho védte lövését, ami a hosszúra tartott volna. Ezzel lényegében véget is ért a meccs, melyet simán nyertek a horvátok, és a csoport élére álltak!

2018-as FIFA labdarúgó-világbajnokság, Oroszország
Horvátország – Nigéria • 2-0 (1-0)
Helyszín: Kalinyingrád Stadion, Kalinyingrád. Vezette: Sandro Meira Ricci (brazil)
Gólszerzők: Etebo (32. – öngól), Modric (71. – büntetőből), ill.
Sárga lapok: Rakitic (30.), Brozovic (89.), ill. Ekong (70.)
Kiállítás:

Horvátország: Subasic – Vrsaljko, Vida, Lovren, Strinic – Rakitic, Modric – Rebic (Kovacic, 78.), Kramaric (Brozovic, 60.), Perisic – Mandzukic (Pjaca, 86.). Szövetségi kapitány: Zlatko Dalic (horvát)

Nigéria: Uzoho – Shehu, Balogun, Ekong, Idowu – Ndidi, Etebo – Moses, Mikel (Simy, 88.), Iwobi (Musa, 62.) – Ighalo (Iheanacho, 73.). Szövetségi kapitány: Gernot Rohr (német)


A D-csoport állása az 1. fordulót követően

A csoport további programja

Június 21., csütörtök
20:00 • Argentína – Horvátország

Június 22., péntek
17:00 • Nigéria – Izland

Június 26., csütörtök
20:00 • Nigéria – Argentína
20:00 • Izland – Horvátország

A D-csoport eddigi eredményei

1. forduló
Argentína – Izland • 1-1 (1-1)
Horvátország – Nigéria • 2-0 (1-0)

Nagy Dávid