A rövid pihenő után készülhetnek a nemzetközi szereplésre…
A vezetők elvesztették a bizadalmukat Quique Sánchez Floresben…
Egészen meghökkentő képsorok…
Ellenfélre vár a rekordbajnok…
Lejátszották a rájátszás döntőjét
Igazán sikeres idénye van Xabi Alonsoéknak, és még nincs itt a vége…
Befejeződik a Premier League 2023/24-es idénye a mai nap folyamán…
Jöhet az angol klub hivatalos bejelentése…
A H jelű kvartettet tartották előzetesen a legkiegyenlítettebb négyesnek, ami igaznak is bizonyult, hiszen a nyitányon Kolumbia Japán ellen, Lengyelország pedig Szenegál ellen szerepelt le csúfosan. Óriási meglepetésre tehát az afrikai és az ázsiai nemzet meccsel a csoportelsőségért, míg testvéreink és Jamesék a kiesés elől menekülnének. Pályán lesz továbbá Anglia is, akik alighanem erődemonstrációra készülnek a belgák elleni összecsapás előtt…
A játéknap első mérkőzésén a Tunézia ellen megizzadó Háromoroszlánosok a Belgium által kitömött Panamával szállnak ringbe. A kötelező három pont, és a gólarány javítása mellett azért is lenne elengedhetetlen egy nagy arányú győzelem Anglia legjobbjainak, mert ezzel csökkenthetnék lélektani hátrányukat a két forduló alatt 8 gólt szerző, és hihetetlenül meggyőző játékot mutató belga Vörös Ördögökkel szemben. Gareth Southgate ugyanakkor az előrejelzések szerint inkább tartalékosra venné a figurát: kikerülhet a kezdőből a kisebb sérüléssel bajlódó Dele Alli, és az első mérkőzésen korántsem meggyőző Raheem Sterling.
A két meglepetéscsapat találkozik egymással: az előzetesen mindenki által leírt japánok, és az afrikai csapatként igencsak kérdőjeles Szenegál párharca rendkívül kiszámíthatatlan és fordulatos percekkel kecsegtet. Kérdés, hogy a felkészülés alatt botrányosan szereplő, de Kolumbia legjobbjait magabiztos labdafölénnyel háttérbe szorító Szamurájok, vagy a lengyelek ellen szinte kizárólag kontrákra építő Terranga Oroszlánjai ragadják majd magukhoz a kezdeményezést. A papírforma Manééknak kedvez, de azt kidobhatjuk a fenébe egy ilyen csoportban…
Bár mindenki arra számított, hogy ezen a találkozón a csoportelsőség kérdése fog eldőlni, jelen állás szerint csekély az esélye annak, hogy mindkét csapat kvalifikálni tudja magát az egyenes kieséses szakaszba. A lengyelek ordas védelmi hibáiknak, Kolumbia pedig egy teljesen értelmetlen és felesleges kiállításnak köszönhetik, hogy most benne vannak a pácban, így a dél-amerikai válogatott készülhet nyugodtabban az összecsapásra. Kulcsfontosságú lehet a két Bayern-sztár, Robert Lewandowski és James Rodríguez formája, akik hazájuk nyitómérkőzésén nem tudtak kiemelkedni a mezőnyből.
A rövid pihenő után készülhetnek a nemzetközi szereplésre…
A vezetők elvesztették a bizadalmukat Quique Sánchez Floresben…
Egészen meghökkentő képsorok…
Ellenfélre vár a rekordbajnok…
Lejátszották a rájátszás döntőjét
Igazán sikeres idénye van Xabi Alonsoéknak, és még nincs itt a vége…
Befejeződik a Premier League 2023/24-es idénye a mai nap folyamán…
Jöhet az angol klub hivatalos bejelentése…
Ha nem lehet dönteni, a támadófutballt kell előnyben részesíteni…?
Hat nyeretlen meccs után győztek ismét…
Állítja, Laporta és Deco is támogatja
2025-ben érkezik Londonba
Magasabb szinten akar játszani a következő szezonban a támadó
Osztályozót kell játszania a bennmaradásért a nagy múltú együttesnek…
A Puskás Akadémia is felfért a dobogóra…
Egy pontra megközelítették a 3. helyezett Bolognát!
Ezüstérem a szezon végén…
A következő csapata a Bayern München lesz?
Bent maradt az Union Berlin, Marco Reus gólt szerzett hazai közönség előtt utolsó bajnoki mérkőzésén a Dortmund játékosaként…
Pár nappal ezelőtt nem tűnt úgy, hogy jön ez a fordulat!
Peter Bosz edzői karrierjében nagy lehetőség jött el 2017 nyarán, hiszen a Dortmund élére nevezték ki. Remek kezdés után megtört valami a csapatban, melyet már nem tudott visszafordítani, így idő előtt távoznia kellett. Később Leverkusenben és Lyonban is megfordult, ám ennél a két klubnál sem ért el komoly sikereket. Tavaly nyáron hazatért és a PSV Eindhoven kispadjára ült le….