Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Vb 2018: a spanyoloknak a döntetlen is elég volt Marokkó ellen – videóval

A világbajnokság B csoportjában a spanyol válogatott a már kiesett Marokkó ellen igyekezett bebiztosítani továbbjutását a zárófordulóban.

(Fotó: Selección Española de Fútbol)

A spanyolok a várakozásoknak mezőnyfölényben futballoztak a mérkőzés elejétől, ám a 14. percben a semmiből Marokkó talált be: Iniestától pattan el a labda a félpályánál, Ramos tétlenkedett, Boutaïb pedig élt az ölébe hulló lehetőséggel, higgadtan értékesítette a ziccert. Ez volt az észak-afrikai csapat első találata a tornán. (0-1) Nem volt azonban sokáig hátrányban Fernando Hierro csapata, a 19. percben Isco egyenlített formás támadás végén. Iniesta javította a hibáját, ő szolgálta ki az alapvonalról csapattársát. (1-1) A 24. percben Boutaïb újra ziccerbe került, ám ezúttal De Gea védeni tudott – a torna során először. Az első félidőben a spanyol fölény ellenére több gól nem született, ellenben a portugálok közben vezetést szereztek Irán ellen. Ezzel szinte biztossá vált a spanyolok továbbjutása, ugyanakkor Portugália így bejelentkezett a csoportelsőségért. Abban a tudatban vonultak tehát szünetre Iscóék, hogy meg kell nyerniük a második játékrészben a mérkőzést, ha a tizenhat közt el akarják kerülni Uruguay válogatottját.

Boutaïb ziccere:

Isco egyenlít:

Az 55. percben aztán Nordin Amrabat kis híján meglőtte a torna egyik legszebb gólját, 18 méterről, külsővel, elképesztő erővel találta telibe a felső kapufát, De Geának ezúttal esélye sem lett volna védeni. A 62. percben a túloldalon adódott hatalmas helyzet, Carvajal beadása után Isco felhőfejese után a gólvonal elől fejelte ki a labdát Saiss. Az ezt követő szöglet után Piqué is bólintott, éppen csak mellé. A 81. percben aztán a marokkói cserecsatár, El Nesyri mutatta meg, hogy kell gólt fejelni, Ramos mellől bólintott Farj szöglete után a Málaga támadója. (1-2) A hispánok azonban végül életben tartották 22 meccses veretlenségi szériájukat, Iago Aspasnak köszönhetően. A találatot hosszas videózás után adta meg Irmatov játékvezető, alighanem jogosan: Boussoufa egyvonalban volt a cserecsatárral, aki a kapunak háttal, finom mozdulattal továbbította a hálóba a labdát az ötös vonaláról, Carvajal beadása után. (2-2) A marokkóiak nehezen viselték a döntést, volt némi lökdösődés, de összességében a döntetlen igazságos eredménynek mondható.

A spanyolok így a portugálok ellen egyenlítő Irán segítségével csoportelsőként végeztek, míg Marokkó egy ponttal, utolsóként zárta a csoportot, hiába álltak helyt szépen mindhárom találkozójukon.

El Nesyri fejese:

Aspas egyenlítő gólja:

Spanyolország – Marokkó 2-2 (1-1)
Helyszín: Kalinyingrádi Stadion; Vezette: Irmatov (üzbég)
Gólszerzők: Isco (19.), Aspas (90+3.) ill. Boutaïb (14.), El Nesyri (81.)
Sárga lapok: – ill. El Ahmadi (22.), N. Amrabat (29.), Da Costa (31.), Boussoufa (31.), Munir (89.), Hakimi (90+4.)
Kiállítás: – ill. –

Spanyolország: De Gea – Carvajal, Pique, Ramos, Alba – Busquets, Thiago (Asensio 74.) – Silva (Rodrigo 84.), Iniesta, Isco – Costa (Aspas 74.). Vezetőedző: Julen Lopetegui

Marokkó: Munir – Dirar, Saiss, Da Costa, Achraf – El Ahmadi, Boussoufa – N. Amrabat Belhanda (Fajr 64.), Ziyech (Bouhaddouz 85.) – Boutaïb (El Nesyri 71.). Vezetőedző: Herve Renard

A B csoport végeredménye:

(A tabelláért köszönet az eredmenyek.com-nak!)

A további menetrend: