Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Vb 2018: senki sem akart nyerni, megvan a vb első 0-0-ja – videóval!

Csoport rangadónak indult, végül kellemes délutáni labdázgatás lett a Dánia-Franciaország mérkőzésből, amit az első pontjaikat begyűjtő perui játékosok rontottak el leginkább.

Kép: FIFA

Franciaországnak szinte mindegy volt. Ezt az is jelezte, hogy több helyen is tudott tartalékolni Deschamps, így kerülhetett a kezdőbe például Lemar, N’Zonzi, Kimpembe, Mandanda, vagy Sidibe. A Dánok helyzete már egy fokkal képlékenyebb volt: nekik a párhuzamosan futó másik meccs eredményét is figyelniük kellett, de alapvetően nekik sem nagyon kellett próbára tenniük magukat. Ettől függetlenül meghajtották picit az első perceket. Ha nem is teljes intenzitással, de letámadtak és ez nagyon nem ízlett a francia csapatnak, amely az első negyed órában gyakorlatilag nem is tudta birtokolni a labdát az ellenfél térfelén. Dánia gyenge pontot keresett az ellenfél védekezésében és talált: Kimpembe és Lucas Hernandez, vagyis a francia baloldal könnyen zavarba hozható volt, ám Braitwhaite végül nem tudott akkora zavart okozni, ami előnyhöz juttathatta volna csapatát.

Úgy negyed óra elteltével aztán visszavettek és hagyták kibontakozni a franciákat, akiknek láthatóan még mindig vannak gondjaik a felállt védelem ellen való játékkal. Főleg biztonsági passzokat láthattunk tőlük hátul, illetve néha a szélső védők megpróbálkoztak egy-egy megiramodással az oldalvonal mentén, de semmi komoly. A piros mezesek szépen kontroll alatt tartották őket, ahogy a pálya közepét is – élen a Deschamps-csapat játékmesterével, Griezmannal, akit sokáig szinte teljesen ki tudtak venni a játékból. Az volt a gond, hogy a támadók és a védekezők között egy szakadék volt, nem összhang. Kante és N’Zonzi képtelenek voltak megjátszani az elöl lévőket, akik még ha hozzá is fértek a játékszerhez néha, akkor is csak biztonsági passzokat húztak meg hátrafelé. Nem volt területük, a Dánok gondosan levédték a passzsávokat, így az előrehaladás lehetőségei is limitáltak voltak. Griezmann és Giroud is elérhetetlen volt, a széleken Lemar és Dembele pedig nem sok életjelet adtak magukról. Pár kósza lövést leszámítva nem sok minden történt az első játékrészben.

Kép: FIFA

Franciaországnak egy rendezetlenebb védelem kellett volna, akik ellen lehet kontrázni, Dánia viszont nem nagyon kezdeményezett. A másik meccs ugyanis számukra nagyon kedvezően alakult, így nem igazán indokolta semmi, hogy strapálják magukat. Meg kell hagyni, a perui gólok nem tettek jót, elvették a dánok kedvét attól, hogy csináljanak is valamit. Ugyanezzel a lendülettel persze Franciaországot is meg lehet találni, hiszen őket se érdekelte más, csak hogy minimális erő befektetésével túlessenek ezen a találkozón. Összességében nézve épp ezért nem volt ez egy jó mérkőzés, se nem túl látványos, de még csak érdekes sem.

A végére beállt csereként néhány jó képességű, egyébként képzett támadó is: Fekir, Fischer, Dolberg, vagy Mbappe is érkezett, de hiába. Az utolsó percekben már a szurkolók füttykoncertje adta az alapzajt ehhez a kiábrándító délutáni lötyögéshez. A csoportmérkőzések harmadik fordulójában így pedig elkönyvelhettük az idei világbajnokság első gól nélküli mérkőzését, amire senki se lehet büszke. Felejtsük el ami itt történt, jobbat úgysem tehetünk.

Dánia – Franciaország 0-0 (0-0)
Helyszín:  Luzsnyiki Aréna (Moszkva) Vezette: Ricci (brazil)
Gólszerzők:
Sárga lap: Mathias Jorgensen, ill.
Kiállítás: – ill. –

Dánia: Kasper Schmeichel – Jens Larsen, Andreas Christensen, Kjaer, Dalsgaard – Christian Eriksen, Mathias Jorgensen, Delaney (Lerager) – Braithwaite, Cornelius (Dolberg), Sisto (Fischer). Szövetségi kapitány: Hareide.

Franciaország: Mandanda – Lucas Hernandez (Mendy), Kimpembe, Varane, Sidibe – N’Zonzi, Kante – Lemar, Griezmann (Fekir), Dembele (Mbappe) – Giroud. Szövetségi kapitány: Deschamps.

A C-csoport végeredménye:

Összefoglaló:

https://www.youtube.com/watch?v=43Pc_QzkRJ4