Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
Robert Lewandowski távozása hetek óta a levegőben lóg. A lengyel támadó még a szezon közben egyezett meg a bombaüzletekben való közreműködéséről ismeretes játékosügynökkel, Pini Zahavival, aki az idény végeztével a médiában kérelmezte ügyfele eladását a Bayerntől. A későbbi történések azonban roppant kínos helyzetet teremtettek: Lewa egyetlen lehetősége a bajor csapat maradt!
A német sajtó már kész tényként közli a hírt, miszerint Robert Lewandowski a következő idényt is a Bayern München kötelékében tölti majd el. A világklasszis lehetőségei már a kezdetekben is igen korlátozottak voltak: a Realnál kora miatt tettek le róla, a PSG a Gazdasági Fairplay-cirkusz megismétlődésének elkerülése végett lépett vissza, a United pedig már rendelkezik gólerős, fiatal befejezőemberrel Lukaku személyében. Egyetlen kérője tehát a Chelsea együttese maradt, akik El-indulóként még egy darabig biztosan nem segítették volna a csatárt BL-álmai beteljesítésében…
Egy esetleges üzlet megvalósulásának esélyét a bajor vezetők konoksága is minimálisra csökkentette, hiszen Hoeneßék kijelentették, hogy nem hajlandók szerződése lejártáig megválni Lewandowskitól. A kaput a hírek szerint azonban nem is a fentebb említett okok, hanem a pocsék vb-szereplés tette be, mert bár manapság a klubok nem a torna-teljesítmény alapján ítélkeznek, a lengyel gólképtelensége marketing-értékét teljesen tönkretette. A Bayern új edzője, Niko Kovac elmondása szerint egyeztetett Lewandowskival, aki állítólag az új szezonban minden erejével azon lesz, hogy kiengesztelje a bajor szurkolókat egy Bajnokok Ligája serleggel.
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…