Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Premier League-ben köthet ki a Lille tehetsége! – sajtóhír

A L’Equipe információi szerint az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Brighton & Hove Albion színeiben folytathatja pályafutását a Lille OSC ifjú középpályása, Yves Bissouma…

A francia napilap úgy értesült, hogy a Chris Hughton által irányított Brighton 17,5 millió fontos ajánlatot tett a mindössze 21 esztendős középpályásért. Az angol csapat és Bissouma állítólag minden megegyezett egymással, azaz újdonsült klubja adott esetben hamarosan is bejelentheti érkezését. Nem mellesleg korábban olyan együttesekkel is hírbe hozták, mint a Tottenham Hotspur vagy éppen az Olympique Lyon

Yves Bissouma a 2016/2017-es idényben mutatkozhatott be a Lille OSC felnőttjei között. Bár abban a kiírásban is már 23 bajnokin lépett pályára, de többnyire csereként kapott lehetőséget. Az előző szezonban viszont mondhatni már alapembernek számított a szebb napokat is megélt francia klubnál a mali válogatott középpályás. A Lille színeiben minden frontot egybe véve 55 mérkőzésen jutott szóhoz ez idáig, melyek során 4 gólt szerzett.